2008. december 22., hétfő

Ötvenedik bejegyzés: SZERELMES VAGYOK!

Amúgy nem, csak csóró, épp emiatt nem volt mostanában blog, ugyanis a helyzet orvoslására kellett zseniális meggazdagodási terveket kigondolnom. Született is néhány (rohadtsok) ötlet, de erre nem akarok több szót vesztegetni, lényeg, hogy a gazdasági válság a blogot is elérte, mivel Makit egy hónap után eltessékelték a munkahelyéről létszámleépítés címszóval, így most megint munkanélküli.

A fenti okok miatt mostanság nem nagyon tudtam DURVÁKKAL foglalkozni, de maradt még néhány az archívumban, és persze néha másoktól is kapok „érdekes” CUCCokat, ezt pl. Alex küldte, én meg először azt hittem, hogy mókázik, de rá kellett jönnöm, hogy a valóság sokszor felülmúlja a legkeményebb (rém)álmokat is. Pont akkor fejeztem be az anime-prezentációmat, amikor ezt megkaptam, hát gondolkodtam is erősen, hogy az „anime-manga-ipar hanyatlása” című részt kihúzom a francba, és beteszem a fenti képet, annál egyértelműbben úgysem lehet elmagyarázni. Linkelek egy leírást is erről az ANAL című csodáról, több kommentárt nem fűznék hozzá, álljon itt szörnyűséges vádirat gyanánt, hogy milyen mélyre képes süllyedni az emberiség.

Kicsit más, de még mindig ide tartozik ez, az egyik kedvenc oldalamon találtam, hát rég nem röhögtem akkorát. Aztán van pár IGEN DURVA kép, így pl. ez a mostanság elkerülhetetlen Pokémonból. Már annyiféle variációját láttam ezen sorozat alternatív megvalósítási módozatainak, hogy fogalmam nincs, miért nem váltanak az alap designról valami ezekhez hasonlóra, tuti a kedvenc sorozatommá válna pillanatok alatt. Még egy kis manga-related CUCC: Popeye yapán módra. LEGJOBB. Ehhez pedig jöjjön egy elég erősen uraló kép, aki látta a Berserk című opuszt, annak nem kell magyarázni. Ezt pedig gondolom mindenki ismeri, de végre megjelent az apdételt változat is.

Van még egy baromi jó Haruhis kép, valamint egy DBZ-Naruto-crossover, ami bármekkora sértés is, nem akarom kihagyni a linkek közül.

Nézegettem a 2008-as téli animelistát, kivételesen kellemes meglepetés volt, nem akkora fos, mint amire számítottam, van pár ígéretes sorozat (melynek a 90%-át úgyse fogom nézni, de azért jó látni egy kis változatosságot a LOLI-óceánban). Amióta a Sout Eater-t nem subbolják, a Ga-Rei Zerot meg lusta vagyok torrentezni, kényszerpihenőn vagyok, épp ezért kezdtem bele a Kaiji című sorozatba. Majdnem beszartam amikor először megláttam a karadesignt, de ha az ember túlteszi magát a rabbikat megszégyenítő kampós orrokon, egy igencsak élvezhető és érdekes sorozatot kap, ajánlom mindenkinek, főleg, hogy afőszereplő egy IGAZI FÉRFI (kapcsolódó kép – Kaiji-Kira crossover XD), emellett meglehetősen DURVA arcok vannak benne. Egy dolgot várok még marhára, az Evangelion második mozifilmjét, mert abban végre lesz ASUKA. ASUKA IS SUPERIOR. Ezen állítással nem lehet vitatkozni.

Majd leszek a napokban, úgyis itt a karácsony, amit rühellek, illetve nem magát az ünnepet, csak a körülötte lévő vásárlási hype-ot, amin mindig felidegesítem magam, és akkor az adrenalintól kissé összeszedettebbek lesznek a gondolataim.

iPic most kivételesen nincs, kaptok helyette egy cuki Mikulásos képet, ha már az alkalomból is elfelejtettem írni: Nevada-tan karácsonya R. 



2008. november 24., hétfő

Soul Eater, DBZ & DURVA grafika

HELO

Fogalmam sincs, miért kezdtem bele ebbe a postba, talán azért, hogy meglegyen a havi 5 bejegyzés, ami alapján meg lehet vonni a statisztikai átlagot, és így nem kell nagy matekzseninek lenni ahhoz, hogy megállapíthassuk: nem vagyok egy túlzottan termékeny blogger. De mindegy is, inkább örüljetek, hogy még jutott energiám összeszedni nektek némi útravalót a következő pár napra, mivel a hétvégén főképp a SULIS CUCCOK sorozatgyártásával voltam elfoglalva. A 2napos szemináriumdolgozat-gépelés után üdítően hatott a JAPÁN INFTORMÁCIÓS TÁRSADALOM FEJLŐDÉSE c. tárgyra készítendő prezentáció szerkesztgetése, lazán elbasztam vele egy egész délutánt. Ráadásul, mint kiderült, a betegségből se sikerült kigyógyulnom, így reggel ismét beirányozhatom az orvosi rendelőt (bár Excel tegnap esti forrófürdő-közben-whiskey-gyógymódja azért kissé helyrerázott).


MI EZ A SZÁNALOM BASSZAMEG?! Elvégre ez nem rinyablog, szóval nézzünk valami igazán ütőset, elsőre pl. ezt, és nem véletlenül, ugyanis a CUCC durvaságának puszta látványától majdnem cafatokra szakadtam a monitor előtt. És ez már nem az első alkalom, hogy hasonló grafikát közlök, törzsolvasóim emlékezhetnek hasonlókra. Komolyan nem bírom felfogni, hogy az elbaszott moe-loli animuk helyett miért nem képesek inkább ilyeneket gyártani, elvégre mi látható a képen? A színtiszta férfiasság megtestesülése. Erre lenne szüksége a világnak, nem pedig holmi bugyimutogatós-mellkivillantós-orrvérzős fanszerízre.

Talán már beszámoltunk róla (talán nem), hogy hamarosan új DBZ OVA várható, mindenesetre remek kilátásokkal indít ez is. MIRE VÉLJEM EZT? A Dragon Ball mozik legnagyobb része sosem volt valami túlzottan eredeti alkotás, de ennél azért többet vártam volna. Még a nevük is valami elképesztően ötletes és humoros AVO és KADO, értitek, AVOKADO, ez ilyen nyelvi humor AHAHAHAHAHAAAAA!!! MILYEN VICCES MÁ NEM?!?!?! De mégis, mi a szarok ezek? Dodoria rokonai vagy mi a rák? És ha már a rokonságnál tartunk, klikk ide. Ő ugyanis az új szereplő, aki a plot szerint Vegita ÖCCSE. Erre már nem igazán tudok mit lépni… Ya a neve TABURU, azaz TABLE, mint asztal, hát gratulálok.

De ha már így szóba került a shounen, ajánlom mindenki figyelmébe a Soul Eater című remek sorozatot, durvulásban ugyan jóval elmarad a DBZ-től és más klasszikusoktól (egyenlőre), mindazonáltal eléggé addiktív egy CUCC, baromi jó hangulattal és eredeti karakterekkel. De most komolyan, lehet rossz egy olyan anyag, amiben még a hold is idegbeteg? Na ugye. Amúgy a karakterek mindegyike a toppon van, de a legnagyobb unikum szvsz a Death the Kid névre hallgató arc, akinek rögeszméje a tükörszimmetria, és a legkisebb pontatlanságra is idegrohamot tud kapni (amúgy ezen derék hobbija élénken emlékeztet a saját kényszeres „mindentderékszögbenkellbeállítani-és-semmisemmozdulhatelakijelölthelyéről” mániámra). Szóval nézze mindenki.

CSÁ.

iPic realted: iSoul.


2008. november 12., szerda

BÉKÁVÉ

Jó estét kívánok. Akarommondani SZEVASZTOK GECI. A héten beteg voltam, olyan szinten, hogy egyik éjjel már le is számoltam az életemmel, de szerencsére (?) megmaradtam nektek. Persze ha az ember épp nem döglődik, esetleg kivételesen nem a billentyűzetet vagy a faszát veri egész nap, akkor mást is csinál. Utazik például. Így tettem én is, ezért a mai blog témája a BUDAPESTI (CSŐDTÖMEG)KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT.

Nem is tudom hol kezdjem. Mondjuk az elején, mivel busszal járok. A menetrend nyilvánvalóan csak azért van a buszmegállóban, hogy legyen mihez elkésni. Az általam legtöbbször igénybe vett szolgáltatást a 173E jelű busz nyújtja, erre nem is panaszkodnék különösképpen, de ha már busz, és persze metró, elárulná valaki, hogy mi a fenéért kellett szövettel befedni az üléseket? Amit köztudottan csak mosással tisztítható. A tisztaság pedig köztudottan mindig a BKV egyik nagy erőssége volt, olyan tartóoszlop, melyre méltán lehet büszke eme nagynevű cég. De most komolyan, nem lett volna célszerűbb valami műanyagféleséggel bevonni azokat az üléseket, amit egyszerűen lehet egy sima törléssel is tisztítani? Bár annak is megvannak a árnyoldalai, nemtom emlékeztek-e még az ominózus fekete műbőr ülésekre… Igazából fogalmam sincs, miért ezeket rendszeresítették anno a Kék Villámokon... Meleg nyári napokon például kellemesen elfészkelődhetünk az előttünk ott helyet foglaló utastárs testnedveiben.

Amúgy én napjában kétszer biztos hogy hypoval fertőtleníteném az összes buszt, mertókocsit és villamost. Legfőbb probléma a már fenn emlegetett ülés, amire nem egyszer egy rohadt leprás csöves után ül le a gyanútlan utazó polgár. Mi a biztosíték rá, hogy nem szart be a rohadék?! Én meg, mivel fizetem az egyáltalán nem jutányos bérletárat, a szar szolgáltatás mellé nem akarok még bacilust is a seggembe. Nem beszélve a kapaszkodókról, amiket ezek a mocskok összefogdosnak, de szintén említhetném a személyi higiéniájukról híres cigvány származású utastársainkat is (ÉRVÉNYES UTAZÁSI IGAZOLVÁNY NÉLKÜL, természetesen).

És itt jön az, amin totál kiakadtam ma: nem tudom, figyelitek-e, milyen munkatársakat vesz fel újabban a BKV ellenőr és biztonsági ork-munkakörbe. Nem viccelek, de ilyen arcokat legutóbb a Benny Hill-show-ban láttam: dagadt cigány, lepusztult csöves, alkoholista vén kurva… és ez még a jobbik eset, mert vannak olyanok is, akikről rendkívül fejlett megfigyelőképességem révén könnyen megállapíthatom, hogy 2 nappal ezelőtt a helyi Senator kaszinóban, esetleg a Bank Dance Hall-ban funkcionáltak kidobóemberként. Ezek bunkóbbak is az átlagnál, mert míg a többi paraszt csak csendesen kornyadozik elegáns kék ruhájában és piros karszalagjával a mozgólépcső korlátja mellett, a fenti, fejenként legalább 100-120 kilogramm színtiszta izommal (ROTFLOL inkább HÁJ) büszkélkedő faszkabátok nem csak hogy le se szarják azt, amiért fizetik őket, de nagy hangon ordítoznak egymásnak, többnyire azt ecsetelve, hogy melyikük mennyire kemény. Na az ilyesmi azért basz fel irtózatosan, mert EGY: Ezek amúgy KÖZTISZTVISELŐK lennének vagy mi a picsa, mert a BKV ugye állami vállalat, amit mi, az ADÓFIZETŐ ÁLLAMPOLGÁROK tartunk fenn horribilis összegekkel (és nemcsak a bérlet árát értem ide, hanem a folytonos állami adósságkompenzációkat is), szal legalább próbáljanak már meg úgy tenni, mint aki meg is dolgozik a béréért. KETTŐ: ha ilyen kurva kemények, akkor jöjjenek már járőrözni meg ellenőrizni néha az éjszakai buszokra is, és pakolják le (vagy szét) az ott bűzlő bebaszott csöveseket, meg a kötözködő raptorokat. Érdekes, arrafelé még sosem láttam őket, pedig ott aztán LEHETNE KEMÉNYÍTENI GECI!

Oké, mára eléggé kiakadtam, majd jelentkezem még. NACSÁ.

iPic related: iNao, legszívesebben ilyesmivel kaparnám ki mindegyik rohadék szemét.

Update: Én nemtom mi van ezzel a Bloggerrel, de mostanság egyre többet szarakszik... A múltkor a linkeknél baszott be, most pedig nem tudom szerkeszteni a postokat.

2008. november 8., szombat

2008. november 7., péntek

Bebasztam tegnap + további linkek

Kellene már valami értelmes dologról is írni, ahogy a többi blogger teszi, nemcsak a netről összeszedett szart lapátolni ide. Meg is tenném, ha tegnap nem basztam volna be már megint úgy, hogy tiszta csoda volt, hogy egyáltalán hazajutottam. Valamit kezdenem kell magammal, mert úgy látszik, nagyon legyengült a szervezetem alkoholtűrő képessége. De tényleg, manapság feleakkora mennyiségtől kész vagyok, amin régebben csak nevettem. Persze az is lehet, hogy nem éhgyomorra kéne inni, és nem 5 felest fél óra alatt… Amúgy egy egész jó helyet találtunk, 150 volt az sör (akció volt), meg 100 3 cent Berentzen, amiből lement vagy tizenkettő minimum… Nem számoltam… Hazafelé meg bealudtam a buszon, így a végállomástól vissza kellett gyalogolnom… Még jó hogy nem raboltak ki… Amúgy furcsák nálam ezek a nagy bebaszások, mert agyilag mindig teljesen rendben vagyok, még sosem felejtettem ott egy helyen se semmit, se kabátot, se pénztárcát, ha kérdeznek valamit, rendesen tudnék válaszolni még 6 feles után is, csak összeakad a nyelvem, meg kibaszott álmos leszek. Namindegy.

Jöjjenek a múltkor elmaradt linkek, elsősorban Haruhi, amitől valamiért az istennek nem tudok megszabadulni, mert amekkora szar, akkora baromságokat tudnak kitalálni hozzá. Itt van ez némikép DBZ-related dolog, majd egy Tengen-Haruhi-crossover, és egy igen DURVA fanart, amit innen tölthettek le, valamint egy egész jó kép, csak kár, hogy az animében a főszereplő nem alkalmazta a többieken, aztán saját magán is az ábrán bemutatott módszert már az első 3 percben, mert akkor egy igazán élvezetes és nézhető CUCCot kaptunk volna.

Van ezenfelül 3 NGE-GEASS Crossover, (nem tudom minek linkelek crossovereket folyton, lévén semmi értelme, de nekem nagyon tetszenek, akinek meg nem, az bekaphatja): CC mint Ayanami, egy Ikari Lelouch, végül a legjobb. Aztán kiderült a bolygórobbanások OKA is (amúgy ez szerintem is béna, de amikor megláttam akkorát röhögtem, hogy bűn lenne nem megosztani), valamint jöjjön Excel remekműve, amit az esti iskolában hozott össze. Érdemes megfigyelni a Nap által képviselt szimbolikát. Ya igen, még egy jó cosplay.

Aztán van mindenféle hülyébbnél hülyébb kép is, pl. Yugi női kiadásban egy szvsz igencsak jól sikerült fanarton (elég FULLOS). A mostani Azumanga-adagot Kimura-sensei képviseli, aki beállt Castróék közé. Itt megtekinthető egy Cartoon Network-os DBZ-grafika. Ennél DURVÁBB NIGGER-ábrázolást pedig még sosem láttam rajzfilmben. DBZ-vel kapcsolatban volna még néhány kép, de azokat inkább nem postolom, lévén olyan szinten DURVÁK, hogy még ennek a blognak is sok lenne.

Animével kapcsolatban Barzol szólt, hogy lesz (van?) egy második világháborús CUCC, de bár fantasy, oroszok a főszereplők, ráadásul úttörők XD. A címe First Squad, a trailere alapján érdekesnek tűnik, remélem nem megy el a Fate/Stay irányába.

Néhány adalék az előző postjaimhoz, a múltkor írtam a fültágítós (fehér) NIGGEREKRŐL, most pedig találtam egy remek képet, ami teljes mértékben visszaigazolja az ezen lények alsóbbrendűségét valló elméletemet. A neoliberalizmusról szóló postomhoz még egy extra, Bogár László professzor ugyanis nálunk tanít, majd igyekszem meginterjúvolni a válsággal kapcsolatban, hogy csakugyan ilyen reménytelen-e a helyzet.

Mára végeztem, megyek alszom egy kicsit, mert este megint buli lesz.

IPic related: iDrink

2008. november 4., kedd

Tömegközlekedés, média és néhány link

Újabb csodálatos nap virradt reánk Gyurcsányisztánban, így elhatároztam, hogy írok valamit a blogba is. 

Ma a nagy országjáró utazások alatt szerzett élményeimet osztanám meg olvasóimmal, ugyanis vidékiként minden (két)héten egyszer haza kell utaznom a világ szívcsakrájának központjába, amit a térképen Felnémet címszó alatt találnak meg az ezoterikában járatlan barlanglakók. Mostanság nem vagyok elememben, így sajnos a klasszikus módszer helyett (a cirka 120 km lefutása csomagokkal mindössze 1.002446 perc alatt) kénytelen vagyok a Volán és a MÁV szolgáltatásait igénybe venni. A Volánnal a rohadt magas jegyárakon kívül nincs is semmi gond, tiszta, igényes, gyors, pontos. Viszont vannak bizonyos hátulütői is a limitált ülőhelyek miatt – konkrétan az öregasszonyok. Egy ilyenbe sikerült beleszaladnom most is. Péntekenként ugyanis a hazautazó diákok miatt tömve vannak a buszok. A felszállásról külön fejezetet lehetne nyitni, a Tekken harcai az ott lejátszódó FIGHTokhoz képest babazsúrok. De aztán mindenki feljut valahogy, és ilyenkor jön a buli általam legkedveltebb része: 60 év körüli öregasszony érkezik (100 csomaggal) persze késve, amikor már mindenki elfoglalta a helyét. Ez történt most is: felszáll a nyanya, megkérdezi van-e hely. Sofőr mondja nincs, de nem baj, azé ő felszáll. Tolakszik ezerrel, majd megáll felettem, és elkezd bámulni, azzal a nézéssel, hogy ”Ha nem születtél volna meg, te kis mocsok, most lenne hová letenni a seggem”. Én persze úgy teszek, mintha nem vennék róla tudomást. Aztán jött a duma ”ezek a mai fiatalok nem adnák át a helyet az idősebbeknek”- felkiáltással, amit szintén leszartam. Mé nem jöttél előbb bazmeg. Erre elkezd pampogni nekem, hogy nem gondolom-e, hogy pofátlan és neveletlen vagyok. Na erre lebaszta az agyam az ékszíjat, és a következő módon fejtettem ki álláspontomat: 

„Asszonyom, miért szállt fel, amikor tudta, hogy nincs ülőhely. Különben is, nekem nincs jövedelmem, mégis fizetnem kell a menetjegyért, míg ön tudtommal ingyen utazik, bár kap nyugdíjat”.

Erre persze rögtön elkezdte verni a nyálát, hogy micsoda bunkó vagyok, és hogy vegyem tudomásul, hogy ez neki jár, mire tudomására juttattam, hogy akármennyire is rikácsol, én nem fogok felállni neki. Erre nagy puffogva letakarodott. 

Utálom az ilyesmit, mert nekem kell magyarázkodnom, ha más a hülye. Anyádat te vén majom. Ha arra van energiád, hogy egy csomó szarért összejárkáld a várost, akkor állni is tudsz bazmeg. Persze ha egy 80 éves embert látok, aki tényleg nem bír állni, annak én is átadom a helyem, de az ilyen parasztok felőlem felfordulhatnak. Sőt, még szívességet is tennének a világnak.

Vasárnap esti budapesti túránkhoz a Magyar ÁlomVasutak minden igényt kielégítő szolgáltatását tapasztalhattam meg újfent. Mocsoktól ragadó fülkék, állandó késés, nem is sorolnám, ez alap a MÁV-nál. Ráadásul többet kell fizetni érte, mint a tiszta, pontos Volánért. Abba is hagyom, mielőtt jobban felbasznám magam.

Volt még más is, a napokban pl. a Senorita Szöszi című, nehezen alulmúlható műsorban gyönyörködtem, kommentárt nem fűznék hozzá, legyen elég annyi, hogy még az én durvuláshoz szokott idegrendszeremet is megviselte, 5 perc után úgy éreztem, innom kell valami töményet. A „Celeb vagyok, szarnom kell!” fedőnevű merényletre nem térnék ki különösebben, főleg miután a BenyoBlogon helyettem is lefikázták. Volt még egy DURVA, amikor ma az esti iskolába igyekeztünk Excellel, „A sztárok a fejükre estek” nevezetű, hasonló kaliberű népművelő műsor plakátján akadt meg a szemem. Na most finom voltam és nőies, ha a teljes igazságot akarnám írni, azt mondanám, hogy kocsányostól szakadt ki mindkét szemgolyóm, mert kit láttam a „sztárok” között a plakáton? HORVÁTH MENGELICA ÁGNEST BASSZAMEG!!! Tedd tönkre az országot, cserébe ingyen utaztatnak és tévésztár leszel. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ide fogunk jutni, de a gyakorlati tapasztalat bebizonyította, hogy mindig van lejjebb. Még innen is. Ki tudja, legközelebb Gyurcsány lesz a vendégszereplő a Barátok köztben. Mert megérdemeljük.

Na jöjjenek a linkek, mert az is van néhány, elég vegyes, de azért megpróbálom valahogy rendszerezni őket. Kezdjük némi politikával, lévén ma dől el az USA-ban, ki lesz az új Világführer. Ezen a Bush-mangán nevettem, de kapcsolódik eme Geass-ból már ismert felállást bemutató kép is. Ezt meg a Bombagyáron találtam. Kurvajó.

Itt van még az Usteam jelenlegi legértelmesebb thread-e, gratula a színvonalhoz.

Végül az elmúlt időszak LEGDURVÁBB KÉPE, és egyben jelenlegi hátterem.

Lett volna még több link is, de BESZART EZ A KURVA LINKELŐGECI, így a többit legközelebb kapjátok.

Új szavazás is kikerült az oldalra, lévén a statgép csak az egyéni oldalletöltéseket méri, így nem tudjuk, kik a visszatérő olvasóink. Egy emberről tudom, hogy rendszeresen olvassa ezt a szart, egy Stoker nevű arc, egymillió éve még írogatott az Aoi fórumára is, onnan volt ismerős a nick, ezúton köszönjük neki.

iPic unrelated: iUtena.


2008. október 28., kedd

A rémálom vége - csődbe ment az Új Világrend

Ezen post előtt előrebocsátanám, hogy (még) nem vagyok pénzügyi szakember, de eddigi ismereteim alapján leírnám pár meglátásomat (persze csak nagyon vázlatosan, mert ez a kérdés sokkal összetettebb annál, ami egy 1 óra alatt összedobott postba belefér).

Nem tudom, emlékeztek-e, mit csináltatok 2008. szeptember 15.-én. Én asszem reggel felkeltem, megmostam a fogamat, megettem a vajas kenyeremet, elmentem iskolába, hazaérve kanjiztam egy kicsit, majd melóztam pár órát, végül este elszívtam egy cigit, és lefeküdtem aludni. Azaz semmi extrát. Pedig a pénzügyi világban igencsak érdekes fordulatot vett a dolgok menete – ezen a napon jelentette be a világ negyedik legnagyobb bankjának vezetője, hogy a rábízott pénz legnagyobb részét elbaszta, így a bank most kénytelen csődöt jelenteni. Mit ad Isten, a bank neve teljesen véletlenül LEHMAN Brothers volt (ha esetleg valakinek nem lenne világos, kik is a felelősek a mostani válságért), melynek összeomlása magával rántotta a világot. Köszönjük.

Most itt a válság, mindenki be van szarva, hogy jajmostmilesz, eszünk-e még zsíros kenyeret, vagy reszelt fagyökéren kell tengődnünk életünk további részében. Én erre annyit mondanék, hogy a fenti napot PIROS BETŰS ÜNNEPNAPPÁ kellene nyilvánítani minden normális országban, lenne lufi, meg este tüzijáték is. Ja, ez NEM VICC.

Hogy pontosan megértsük, miről is van itt szó, tessék megtekinteni ezt a videót, valamint elolvasni a bankrendszer történetét itt. Ajánlatos a fenti információkat addig olvasni-nézni, míg kívülről meg nem tanuljátok az egészet. Lehet hőbörögni, hogy "hát engem nem érdekel a politika", de baszki nem mindegy, hogy mire mennyi pénzt költesz. És hogy mennyit dolgozol érte, meg hogy mennyit lopnak el belőle a gazemberek.

Mielőtt alaptalan antiszemitizmussal vádolnának, javaslom, keressetek rá a vezető nagy globalista kizsákmányolóközpontok (IMF, Világbank, Európai Központi Bank, Világkereskedelmi Szervezet) és a legnagyobb bankok vezetőinek személyére. Valami megmagyarázhatatlan csoda folytán nem pápua-új guineai, hanem szinte kizárólag héber vezetőket fogtok találni. Itt előrebocsátom, hogy nem a Schwarzenberg fűszeres-kaliberű zsidókkal van bajom, hanem a világot uraló oligarchákkal. Ajánlom mindenki figyelmébe Wilson amerikai elnök szavait is – aki egyébként Rotschild-kézre adta az amerikai jegybankot: „Amióta politikával foglalkozom, megismerhettem olyan nézeteket, amelyeket bizalmasan hoztak tudomásomra. Az USA a kereskedelem és az ipar területén tevékenykedő legnagyobb emberei közül is félnek valakiktől, félnek valamitől. Tudják, hogy van egy hatalom, amely olyan szervezett, olyan kifinomult, mindenre figyelő, mindent behálózó, teljes és átható, hogy jobban teszik, ha csak suttogva szólnak róla, amikor elítélik.” 

Na még egy kicsit: „Napjainkra igen kevés hír lát napvilágot Rotschildékról. Annyit mindenesetre tudunk, hogy mára mindössze öt ország maradt, amelyek központi bankjai nem Rotschild-érdekeltségűek. Ezek az országok: Irán, Észak-Korea, Szudán, Kuba és Líbia. Érdemes megjegyezni, hogy a 2001. szeptember 11-ét követő "terrorellenes" hadjárat előtt Afganisztánban és Irakban sem voltak ilyen pénzintézetek.” Yaigen, honnan is van az a végtelen mennyiségű pénz, amelyet a világ jegybankjai számolatlanul öntenek a pénzpiacokra? Sehonnan!

Bretton Woods bukása, az USA csődje és a dollár-olaj párosítás bevezetése után jött a mai neoliberális „a piac mindenek felett, semmi beleszólást az államnak!” gazdasági rendszer by Reagan & Thatcher, köszönjük meg nekik. Ennek két fő tartóoszlopa volt: egyrészt az IMF-en és a VIlágbankon keresztül zsigerelték ki a világot, másrészt az amerikai dollár, mely a világelső gazdasági hatalom erejére épült, melyet teljesen maguk alá gyűrtek a neoliberális héják. A globális gazdaság, és annak főként a Nyugat által képviselt része erre épült. Csakhogy az amerikai gazdaság mögött nincs (ekkora) tartalom! Miért is?

Mert az USA nyakig el van adósodva a FED-nek csakúgy, mint a külső piaci szereplőknek, azaz államoknak és külhoni bankoknak. A fogyasztói társadalom bölcsőjéhez híven jóval többet fogyaszt, mint amennyit termel - külkereskedelmi mérlegének egyre növekvő hiányát állampapír-kibocsátásokkal igyekszik fedezni, amit azonban Kína vásárolt fel Emellett iszonyat nagy belső adóssága van az amerikai háztartásoknak is – ÉS EZ OKOZTA A BANKRENDSZER VESZTÉT, mint olvasható ITT

Mivel az egész rendszer a folytonosan növekvő fogyasztásra épült, a dominóelv alapján fel is borult az egész: mivel a lakások értéke csökkent, az azokra felvett hitelek bizonytalanná váltak, az építőipar szintén zuhant, így a befektetési bankok pénzének is lőttek – igazából nem is történt szó szerinti értékvesztés, csupán a nem létező összegekre előre bekalkulált nyereség bukott be – csakhogy már azt is előre befektették, vagy kiadták hitelbe! Így ért véget a Lehman is: kizárólag a tőzsdei ingatlan-és bankpapírok nyereségeire spekulált. Időközben kiderült, hogy sok bank és biztosítótársaság is a befektetési bankoknak adta a rábízott pénzeket, így az átlag adófizetők megtakarított pénze is elúszott. Mivel ezen bankok egymásnak is hiteleztek, most senki nem tudja, hogy mennyit veszített az ő adósa, és tud-e fizetni, így leállt a bankközi és a cégeknek való hitelezés is, akik így nem kapnak pénzt a fejlesztésre és termelésre à csökkenteni kell a kiadásokat --> elbocsátások --> még kevesebb pénz, csökkenő vásárlási kedv --> még kevesebb bevétel --> újabb elbocsátások… A válság begyűrűzött a reálgazdaságba, és a kör bezárult. 

Ez idáig elég szörnyűnek hangzik, az is. Ide vezetett a teljes felelőtlenség, és „a piac majd kontrollálja magát” mentalitás. Sikerült az önkontroll, látjuk. Az állam nem szólhatott bele, hogy meddig lehet elmenni a piacon, íme az eredmény. De miért is jó ez nekünk? Azért, mert végre véget ér a bankok uralma a reálgazdaság felett, és egy állam, legyen az a legrosszabb is, szükségszerűen érez valamiféle felelőséget az állampolgárok iránt, végre ismét beszáll a piaci szabályozásba. Amúgy lehet sajnálkozni az elveszett (igazából létre sem jött) milliárdokon, és most pár évig szar lesz nekünk is, de erről majd később.

Alan Greenspan (szép angolszász név), az amerikai FED teljesen véletlenül héber származású volt elnöke, aki 20 évig vezette a FED-et, és személyesen is bátorította a fedezet nélküli hitelkihelyezéseket, itt elismerte, hogy elkúrták. És itt jön a dolog legfelháborítóbb része: nem ám teljes vagyonelkobzás, életfogytos börtön, ugyan! Az egyik amerikai szuperneokon-cionista kivételesen mondott egy egészen jó gondolatot, jelesül, hogy hagyni kellett volna, hogy a szabadpiac elvei érvényesüljenek, és a bankok menjenek csődbe a picsába. Ám ilyenkor már verik is a tamtamot a zsidók, és a világ legtermészetesebb módján tartják a markukat, hogy az elbaszott pénzt a kormányok visszapótolják - persze az adófizetők zsebéből. Ezáltal a kormányok bankokban részesedést szereznek, így ez is jobb mint a semmi, viszont a legjobb megoldás sok anti-neoliberális közgazdász szerint is az lett volna, ha a bankok feltőkésítése helyett hagyta volna azokat csődbe menni, és az átlagemberek pénzére vállat volna garanciát a 700 milliárd dolláros mentőövvel - az európai bankok dettó. A kisembereknél persze felmegy a pumpa, ami nem is csoda, főleg, ha ilyeneket olvasnak. Naya, a kormány kihúzza a szarból a milliárdosokat az átlagparaszt pénzén, erre nem ám meghúzzuk magunkat, ugyan! Gyerünk bulizni! 

De ez már csak a végjáték. Az eddig rendíthetetlen multik is megérzik a válságot... és a világ többé már nem lesz az, ami volt. Miért nem? Mert a héberek által uralt Új Világrend összeomlásával az USA elveszíti világzsarnoki pozícióját, míg az újonan felemelkedő gazdasági hatalmaknál, mint Kína és Oroszország, enyhén szólva "nem kedvelik" az izraelitákat, és nem kérnek gazdasági "csodareceptjeikből". Dél-Amerikából pedig épp az utóbbi 3-4 évben picsázták ki a valutaalapos-világbankos zsidrákokat és az amerikai multikat. Azóta érdekes módon magukban is nagyon jól elvannak, fejlődnek, és sikeresen számolják fel a 30 évig rájuk kényszerített kamatrabszolgaság hatásait. Nem kell a duma a "kedvezményes államközi hitelkonstrukciókról" meg a "fenntartható fejlődésről" - ami eleve abszurdum egy véges világban. Kezd kinyílni a Nyugat szeme is, nem csoda, hogy az USA-ban (ami ugye a tolerancia fellegvára) futótűzként terjed az antiszemitizmus, egyeseket már most példaértékű tettekre sarkallva, míg Európában a radikáljobbos pártok kezdenek gyorsan megerősödni, a jobbközép pártoknak is feladva a leckét, akik emiatt kénytelenek szintén bekeményíteni, és antiglobalista programokkal szavazatokat szerezni. Fordulat küszöbén állunk, kedves elvtársak. Ahogyan Lovas István, a zseniális újságíró ezen nyílt levelében is kifejtette: "Most végre új korszak jön. Ezután önök rettegnek és azok mosolyognak gúnyosan, akik az új világ kialakulásában csak láncaikat veszthetik. El is fogják. Erre világtörténelmi lehetőség van." 

Így látom én a mostani válságot. A neoliberalizmus csődbe ment, mindenhatónak kikiáltott dogmáiról kiderült, hogy nem többek üres lózungoknál, melyekkel nemhogy jólétet teremtettek volna, de teljesen tönkretették az egész világot (ahogyan azt a kezükben lévő média által "fasisztáknak" kikiáltott szakemberek már régen megmondták). Az igazi változáshoz először is a pénzrendszer reformja szükséges, melynek legelső lépése a jegybankok államosítása és a pénzteremtés állami monopóluma kell legyen, aztán jöhet a stratégiai iparágak államosítása, önellátásra való berendezkedés az alapvető élelmiszerekből és fogyasztási cikkekből. A piac természetesen megmarad, de FELELŐS ÁLLAMI SZAKEMBEREK által összeállított törvények kontrollja alatt. A megoldás a népek kezében van, a változást csak ők kényszeríthetik ki. És ki is fogják, muszáj lesz, mert a másik alternatíva (az éhenhalás) nem túl vonzó senki számára. Egyébként javasolnám a normálisabb (radikális vagy jobbközép) politikusoknak, hogy addig próbáljanak úrrá lenni a helyzeten, míg nem késő. Ugyanis manapság egyre hangosabban lehet hallani egy hangot mind hazánkban, mind a nyugati világban, mely hasonlatos ahhoz, amikor Hitler volt felemelkedőben, és amely, hogy Ortega y Gasset szavaival éljek, "mint ezer farkas üvöltése száll a csillagok felé, azt követelve, hogy valaki vagy valami sürgősen vegye kézbe az irányítást".

Most egy darabig KURVASZAR lesz, és bár a hajnal fényei még nem látszanak az égbolton, a legsötétebb éjszakának már vége - Nyugaton legalábbis. Legyen igazam.

Nálunk csak most kezdődik...

Jó magyar szokás szerint nekünk ismét sikerült beletenyerelni abba a szarba, amit máshol most próbálnak eltakarítani. Kedvenc miniszterelnökünk most folytat megbeszélést újabb 10 milliárd eurós kölcsönről a Nemzetközi Valutaalap hamisítatlan francia fizimiskájú vezetőjével (akit véletlenül szintén Strauss-KAHN-nak hívnak...), valamint közép-kelet európai helytartójával (Cristopher ROSENBERG AJJAJJAJAJAJAJJJ). Erről annyit, hogy ad 1: mivel a fentiek ismeretében világos, hogy már a jelenlegi államadósság is visszafizethetetlen, így itt a végtelen+1-felállással állunk szemben, szal végeredményben tökmindegy, mennyit nem lesz erőnk visszafizetni (a semmiből teremtett összegből). Ad 2.: az IMF már bele is próbál szólni Magyarország belügyeibe és gazdaságpolitikájába, valamint a legszemetebb húzás: a Zsidesznek is bele kell mennie a feltételekbe, hogy egy esetleges kormányváltás után ők folytassák a sarcolást Gyurcsányék helyett. Ha belemennek, elevenen kell megnyúzni Viktor-Viktort és bandáját IS. Valahogy meg lehetett volna úszi ezt a válságot, de most már valószínűleg jön az új IMF-kormány, ami minden megmaradt állami vagyont privatizál majd, oktatást, egészségügyet szintén, és felszámolja a megmaradt szociális hálót is (gázárkompenzáció vége - jövőre viszont piacnyitás, így jöhet a világpiaci gázár). A végére kapunk mi is egy kicsit még a szép új világból, aminek épp most áldozott le Nyugaton, jó buli lesz, pont, mint A Nagy Kiárusításban. Persze Gyurcsány szívassa csak még egy kicsit a drágalátos bolsevik szemefénye nyugdíjasokat és közalkalmazottakat is, megérdemli mind. Remélem a raptorok teljes segélyelvonása is szóba kerül ROTFLOL. Komolyan nem sajnálok senkit, aki anno ezekre szavazott, és most mindenét elveszik a tartozások nemfizetése miatt/kikötik télen a gázt és megfagy/nem kap egy szem segélyt sem, és éhen döglik. Magatoknak csináltátok gyerekek. Most jó étvágyat hozzá. 

iPic nagyon-nagyon RELATED: iJew.


*EDIT: Ha már nálunk most köszönt be az IMF-királyság, utánanéztem néhány dolognak, és (többek között) EZT találtam. Olvasgassátok és ízlelgessétek, milyen jövőt szánnak nekünk az önzetlen "segítségnyújtók". 2-3 évvel ezelőtt valami olyasmiről is szó volt, hogy egy konferencián a Világbank és más globalista körök 6-7 millióban határozták meg a Kárpát-medencében "szükséges" lakosság létszámát. Az összeesküvés-elméletek biztos, hogy csak elméletek?

2008. október 13., hétfő

Őszi AnimeCon - röviden

Már megint jó rég nem írtam… Animecon.

Mégis voltunk AnimeConon. Az biztos, hogy soha többé nem iszok Con előtt (ROTFLOL), mert hajnal ötkor kellett volna menni a jegyért, én meg még du. 4-kor is döglöttem, valami iszonyatos másnapossággal szenvedve. Rudi nem vitte túlzásba, ezért szerencsére délelőtt 10-re fel is kászálódni, Maki különleges képessége meg valami extra alkohol-lebontó lehet, mert rohadtsokat ivott, de délelőtt már semmi baja nem volt. Hiába na, edzésben van.

Naszóval előző tapasztalataink alapján azt hittük, hogy ha délre érünk oda, már esélyünk se lesz jegyet kapni, de Rudi addig erősködött, míg végül is kimentek – nélkülem. Erre 2 órakor jön a telefon, hogy van jegy, menjek. Aztarohadt de nehéz volt összeszedni magam! Be is értem fél 5-re, Barzol is ott volt már, így természetesen az első utunk egy kocsmába vezetett, majd 8-kor vissza az Afterpartyra. 1. kérdés: mondja már meg valaki, miért nem lehet a hátsó résznél, az udvaron elkeríteni részt a dohányosoknak, hogy ne mindig a főbejáraton kelljen ki-be szaladgálni? Koncerten is így van? Mindegy, lényeg hogy voltam a ParaPara táncbemutatón, ahol SUPER EUROBEAT zenékre buliztak!!! Ami kurvajó, és ha valaki tud olyan partit itt Pesten, ahol egész éjjel ilyen zenék mennek, legyen szíves szóljon már. THX. És végre először életemben bulizhattam a Zetsubou Billy-re. Már ezért megérte az 1500 Ft, mást ugyanis nem nagyon láttam a Conból, de ez már az én hibám. Iszonyatosan fáradt voltam, de az eddigi tapasztalatok alapján túl sok mindenről nem maradtam le. A cosplayesek, már akiket láttam, elég jók voltak, leszámítva néhány elbaszott gyökeret. Ya meg kaptunk ingyen ölelést is XD. A nap fényét tovább emelte, hogy Maki délutánra iszonyatosan berekedt, így mire odaértem, már elég komoly Don Corleone-s akcentussal tudott csak beszélni, amin szétröhögtük magunkat.

Itt kérném meg kedves barátaimat, hogy pár sör után is jó lenne, ha képesek lennének MODERÁLNI MAGUKAT, mert ha ez nem sikerül, többet nem fogok velük menni. Semmi kedvem leégetni magamat. Akinek nem inge, ne vegye magára, de akinek inge, AZ ÖLTÖZKÖDJÖN MÁR FEL VÉGRE! ENNYI.

Nagyjából végeztem is, a többi nem túl érdekes, kb. reggeltől estig iskolában vagyok, amikor meg nem, akkor tanulok, esténként még végigolvasom a kuruc.infót, aztán alvás. A mostani hét azért kivétel volt, mert szerdától péntekig a NATO-konferencián info-pultoskodtunk, meg mindenféle fontos embereket kellet kísérgetni. Legjobb: a francia delegáció valahol elhagyta De la Ponte tábornokot, és nekem kellett előkeríteni – hát hol máshol akadtam volna rá, mint a vezérkari főnökök party-hajóján. Ő is tudja, hogy kell élni.

Amúgy nemkevés dolog lenne még, főleg hogy napközben egy csomó dolog eszembe jut, amiről írni kellene, de mire este gép elé kerülök, elfelejtem. Rengeteg, CUCCokkal kapcsolatos posttal is adós vagyok (BATMAN VS. PREDATOR), majd pótolom. Persze vannak nagyobb horderejű dolgok is, pl véget ért a CODE GEASS, amiről szintén meg fogok emlékezni, valamint egy ezektől kissé komolyabb (és a maga nemében DURVÁBB) téma, de majd meglátjátok. Addig is nézzétek az új Tekken 6 – Bloodline Rebellion trailerét, eléggé odabasz.

iPic unrelated: iMai.

2008. szeptember 19., péntek

Beszámoló a mai napról, és egy csomó CUCC

Végre vége a melónak, és szerencsére a hétnek is, elég fárasztó volt. Először írnék a mai napról, aztán majd lesznek mindenféle képek és linkek.

Először is: DEZSNYÓT egyetemi tananyag lesz – legalábbis remélem XD, mivel a japán információs társadalom szemináriumon erről is fogok szólni az egyik referátumomban. Nem vicc, a tanárunk szerint mindegy, miről írunk, lehet anime is, lényeg, hogy köze legyen Japánhoz és a multimédiához. Márpedig a fent nevezett CUCCban nemkevés szerepe van a mobilkommunikációnak, Internetnek, TV-csatornáknak, újságoknak és a média-hírközlés minden formájának, hiszen KIRA többek között onnan szerzi az infókat, L többször így próbálja lebuktatni, Misa és Light is többször üzen a médián keresztül stb… Persze nem csak erről fog szólni, de ezt tuti beleteszem. Megpróbálom úgy megcsinálni, hogy a jövő generációk is okulhassanak belőle.

A melóval szerencsénk volt, hogy elkezdett esni az eső, mert így az utolsó napot egy félmunkaidőnél lelépéssel koronázhattuk meg. Volt egy elég érdekes helyzetkomikum is: a munkatársnőm, akivel együtt dolgoztam, épp a legújabb Majmok bolygója filmet mesélte, amikor is mi jött át az útkereszteződésen? Pontosan, egy NIGGER! Hát akkorát már nagyon régen nem röhögtem… Jut eszembe: kedves pesti olvasóim is észrevették, hogy mennyire megszaporodtak mostanság a niggerek itt, ezeréves hazánk csodás fővárosában? És még csak nem is az amerikai, konszolidáltabb turistaegyedek, hanem az az igazi dzsungellakó csimpánzfajta (ezt onnan tudni, hogy nem angolul, hanem valami érthetetlen majomnyelven karattyolnak egymás között). Kedvenc gyülekezőhelyük a Blaha, egész jól kiegészítik a már így is igen népes raptor-populációt. És nem ám valami szedett-vedett aljanépség, hanem márkás cuccokban grasszáló, legújabb sportkocsikban feszítő figurák. Abba bele se merek gondolni, hogy netán drogból futná szegény afrikai menekülteknek ilyesmire, ugyan! Gondolom a futószalag mellett vagy a gyapotföldön eltöltött szorgos munkásévek gyümölcsei ezek a kiegészítők, esetleg az ügyvédi vagy orvosi praxis eredményei.

Amikor hazaérve beléptem a freemail-fiókomba, mit találtam? Egy olyan hirdetést, amit nem is akartam elhinni: MELLPLASZTIKA HITELRE GECI!!! Sajna sem magát a hirdetést, sem a forráskódját nem sikerült elmentenem (pedig beszarás, higgyétek el, szóval gyorsan belépni freemailre, és nézni a lap tetejét, hátha még ott van!), de a linket, ahová vezet, tudom ajánlani, tényleg hülyére röhögtem magam, főleg az olyanokon, mint a „Mellkisebbítés férfiaknak”-ajánlat. Először azzal próbáltam nyugtatni magam, hogy ez csak valami vicc, de aztán… Aszongya „Meglepően sok férfi küszködik olyan zsírlerakódással, ami speciálisan a mellterületen alakult ki. Az ilyen, nőiesen megnagyobbodott melleknek lehetnek genetikai okai vagy kialakulhat különböző testépítőszerek mellékhatásaként is. Egy rutin műtéti beavatkozással eltávolítható a megnagyobbodott férfi mellmirigy-állomány és szükség esetén egyszerre zsír is leszívható erről a területről. Ezáltal visszaállítható a mellkas férfias jellege, egyben helyreállítva a páciens önbecsülését is”. AZTAKURVA ezt halál komolyan gondolják ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!! Najó, lényeg, hogy akár kisebb, akár nagyobb dudákat akarsz, vegyél fel kölcsönt. Ja, és ajánld barátaidnak is ROTFLOL.

Most pedig jöjjön ömlesztve egy csomó minden, amit még a nyáron vagy még korábban szedtem össze, de már elfelejtettem, hogy miért is. Aztán vagy kommentálom, vagy nem.

Kezdjük a crossoverekkel: elsőként természetesen Azumanga - Chihiro- és Mononoke Hime-kiszerelésben, aztán Excel Moon &. Popeye Moon. Evangelionból kettő: Saber Rei-ként, Lucky EVA, majd MiteMatrix, egy Ryuk-Light hajcserés támadás, és két PWAA-kép, ez Fate/stay, míg a másik nemtom miből van, de jópofa. Végül Japaniamation vs. Americartoon.

Egy kis politikát is beleviszek, de nem vészes: a mostani libamáj-mizéria miatt igen aktuálisnak érzem ezt, valamint az amerikai elnökválasztás apropóján találtam eme manga-Obamát (most nevetek). Na igen, ez Japán, nem a Szovjetunió.

Következzen egy elég energikus szerelmi vallomás, majd egy nem kevésbé megdöbbentő bemutatkozás, aztán a Rém rendes család Eva-kiadása, meg egy iszonyat nagy Morning Musumés gyökér.

A DBZ mindig aktuális lesz nálunk, ennek örömére most különféle rajzolók stílusában mutatjuk be: mint One Piece, aztán a Tanemura Arina-féle grafika, ami EPIC WIN, végül (szinte sértés, de muszáj) Blícs, amihez jön egy újabb kurvajó cosplay. Ez is DBZ, de muszáj postolnom, mert ritkán nevetek akkorát, mint amikor ezeket találtam. Modjuk ha megtudnám, ki volt az a buzeráns, aki ezeket elkövette, hamar erre a sorsra jutna.

Végül pár DURVA adaptáció: ha a Pokémonban ilyen kemények lettek volna a karakterek, én is néztem volna. Meg a Doraemont is. Itt pedig egy újabb Kurumanga Daioh-címlap, és hasonló megoldás a Haruhiból.

Szintén durva ez a kettő: ha ennyi pénzem lenne, vennék egy országot. Valami nem túl hivalkodót, mondjuk Ecuadort. Ha már szigetet lehet, saját államot miért ne? A problémákat pedig így oldanám meg.

Fekete macskából találtam újabb 6 darabot, ami jó: 1, 2, 34, 5, 6.

A végére két komolyabb dolog maradt: akit érdekel némi elhallgatott történelem, az kattintson ide, aki pedig fogékonyabb a jövőkutatás iránt, és úgy érzi, hogy megfolytja a rengeteg felesleges információ, annak javaslom ezt az oldalt.

Egy a lényeg gyerekek: az anime NEM VALÓSÁG, ezt sose feledjétek. Holnap irány Felnémet.

iPic related: iTravel - nem épp a trópusokra, de majdnem.

2008. szeptember 17., szerda

Gyöngyös: az időjárás miatt nincs INTERNET

Maki Gyöngyösről jelenti: a napokban a folyamatos eső és erős szél igencsak megzavarta (elfújta) a wifi lopására rendszeresített, 20. emeletről kilógatott USB-kábelcsonkot, így a rossz időjárás miatt egyenlőre SAJNOS NINCS INTERNET R.

2008. szeptember 16., kedd

Animecon nincs, vannak helyette NIGGEREK

Na végre (?) elkezdődött az iskola, remélem hoz némi rendszert teljesen szétesett életvitelembe. Ma volt az első nap, ill. tegnapi lett volna, és ha nem lettem volna olyan picsa másnapos, be is mentem volna, ehelyett inkább zójanodásképpen Rudival mászkáltunk a kőbányai kínai piacon.

Mint a fentiekből is látszik, a hétvége igen jól sikerült, szombaton is ittunk, vasárnap meg alapból a Cégtől mentem az Oázis nevű kultúrlétesítménybe, ahol is végre találkoztam Barzollal. Mivel fizikus létére ő a legbölcsebb mindannyiunk közül, meg is kérdeztem, lehetséges-e, hogy a Nagy Hadronütköztető rendeltetésszerű használata elhozza a világvégét, ha már a múlt héten elmaradt. Szerinte ennek kisebb az esélye, mint annak, hogy Elvis Presley egy repülő csészealjjal elgázolja a Loch Ness-i szörnyet. KIVÉVE PERSZE, ha a közvetlenül a gyorsító mellett a protonok ütközésének pillanatában NULLÁVAL OSZTUNK, mert akkor ez történik. Legalábbis valami hasonlót mondott, már nem emlékszem rendesen... Az Animecon idén kimarad, jegyet SEHONNAN nem tudtam szerezni 3 NAPPAL az elárusítás megkezdése után. Annyira mondjuk nem sajnálom, vásárolni úgyse szoktunk semmit, a Blícs-és Narutardok fikázását pedig a kocsmából is meg tudjuk oldani, így a belépőre szánt 1500 Ft nem fog kárba veszni. Egyedül az afterpartit sajnálom, azon azért jókat szoktunk bulizni... Fene tudja, talán arra valahogy majd csak bejutunk. Animékről most csak annyit, hogy amilyen jól indult ez a Code Geass, úgy rontják el a végét. Még hátravan vagy 3 epizód, szal reménykedem valami jó befejezésben, de nem hiszem, hogy összejön. Kapcsolódó: ezen oltári nagyot nevettem.

Más: DBZ Live Action - Maki a múltkor mutatta EZT, amire én ilyen fejet vágtam. Azt hiszem, az egész szerkesztőség nevében beszélek, amikor azt mondom, hogy teljesen egyetértünk az itt elhangzott véleményekkel.

Linkelnék még néhány durvát, így pl. ezt meg ezt. Aztán itt van ez, ami ugyan már elég régi, mégis mindig fetrengve röhögök, ha megnézem, végül eme igen kreatív (és szvsz beteg) joystick XD. Alex pedig ezt küldi mindenkinek.

Még valami, amin ma hazafelé a buszon megakadt a szemem: a Ferenciek tere-Újpalota-távon utazva 20 perc alatt 3, azaz HÁROM fültágítós fiatalt is láttam. A fülbevaló még csak oké, majd kinövi a gyerek, de hogy valaki képes ezzel egész életére elcsúfítani magát? Komolyan nem fér a fejembe... ENNYIRE NIGGEREK AKARTOK LENNI BASZKI? Költözzetek Ungabungaföldre, ott divat az ilyesmi. Ha valaki nem értené, miről is van szól, szívesen elmagyarázom szemléltető eszközökkel is:


Emberi lény vs. NIGGER.
A különbség nyilvánvaló.


FEHÉR NIGGER vs. REAL NIGGER.
Nem látok semmilyen különbséget.


Komolyan nem a rasszizmus beszél belőlem, de ez egész egyszerűen nem Európába való. Ennyi. Amúgy találtam egy eléggé idevágó logót is. Figyelemreméltó.

Megint kimaradt sok minden, de reggel korán kell kelnem, így mára végeztem.

iPic related: tárgyfelvétel a Neptun-rendszerben.

2008. szeptember 12., péntek

People! It feels so good to be back!

Aztarohadt de rég nem volt blog... több mint 1 hónapja. Na mindegy, a cím jelzi, hogy ismét drága székesfővárosunk kristálytiszta hegyi levegőjét szívom – lassan már 3 hete – itt a főút mellett. Hát akkor essünk is neki: először jöjjön egy kis összefoglaló az idei nyárról:

FOS.

Most, hogy ezzel végeztünk, lássuk mi történt idefent. Első körben 200 gigányi szart kellett rendbetennem a gépen – csak az ellenségeimnek kívánom. Hogy egy hasonlattal érzékeltessem a dolgot: kb. olyan volt, mintha parancsba kapnám, hogy kizárólag a szentendrei szemétlerakóban található összes szart felhasználva 1 hetes határidővel rakjak össze egy kifogástalanul működő Boeing 747-es repülőgépet. Asszem így már világos.

Amúgy most melózok, de lassan kezdődik az iskola is, és ez az év KIBASZOTT DURVA lesz, de meg kell csinálnom. Elegem van már belőle, ideje lenne végre meggazdagodni, mert semmi kedvem 30 éves koromban is BKV-val járni. Erről jut eszembe: lassan a jogsit is le kellene tenni – de most nem sok értelmét látom. Mondhatjátok, hogy milyen ember már az, akinek még ennyi idősen sincs jogosítványa, de minek is? Kocsim belátható időn belül úgyse lesz, szal max. a családi zsigulátort lehetne néhanapján elkunyizni Gogétától, az meg nem valami laza. Jaigen, járok már ilyen esti iskolába is, Excel rábeszélt, hogy menjünk együtt, ha már úgyis ingyenes (amúgy nem). Egyébként tegnap volt 9/11, tehát BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, ET-CHAN! Nagy nap is ez, anno még Osama is készült némi meglepetéssel.

Egyenlőre ez minden, azért igyekszem gyakrabban írni, meg legközelebb kipakolok pár linket, hogy okosodjatok. Amúgy gondolkodtam, hogy regisztrálok egy másik blogot is „Iszonyatblog” néven, amiben csak ISZONYAT DURVA dolgok lennének, ez meg megmaradna a baromságaimnak, de aztán mégsem.

Na ennyi voltam mára, majd jelentkezem a napokban, bár sztem holnap meg holnapután nem, mert akkor valószínűleg be leszek baszva. Vannak mindenféle CUCCOK is, de azokat majd legközelebb. Ezt meg Maki küldi mindenkinek.

iPic unrelated: iBane, mert nagyon jó, és újra kellene nézni (ezt is).


2008. augusztus 11., hétfő

Batman vs. Predator & animék

Gaston ma délután Skype-ra bebaszta EZT, ami olyannyira durvának tűnt, hogy kicsit utánajártam a dolgoknak, én is találtam egy hasonlóan figyelemreméltó képregényt. Az első már csorog is le torrentről (tetűlassan), a másikra még egyenlőre nem sikerült ráakadni, de nem nyugszom, míg a kezem közé nem kerül. Ezekről is lesz majd blogpost, ha túltettem magam rajtuk.

Aztán anime: legfontosabb a DETROIT METAL CITY, melynek külön postot szánok, mert DURVA. NAGYON. És emiatt sem akarom holmi Code Geass-okkal egy lapon emlegetni, mert azt is néztem, állítólag kurvajó, hát egyenlőre nem tudom, 2 részt láttam belőle, az alapszitu érdekes, szal folytatom, de vannak elég idegesítő dolgok benne. Pl. a borzasztó hülye nevekről már beszéltem, az ilyen idétlen ruháktól meg mindig is herótom volt, robotoktól dettó, de nem akarom még leírni ezt a sorozatot, lehet hogy jó lesz még valamire.

Nanát befejeztem, kb. a 25. résztől nem tetszett, de ha lesz egyszer folytatása, mindenképpen nézem, mert a szereplők nagyon jók voltak. Most meg belekezdtem egy másik sorozatba, Bokurano néven fut, hát… Engem leginkább a Noeinre emlékeztet, alapszitu nem valami nagy szám, túl sok a főszereplő is, és hát ez is mecha, amit az egy NGE kivételével sose szerettem. Ja meg Gonzo, akiknek a CG-je elől legtöbb esetben minden normális ember sikítva menekül. Akit érdekel, annak linkeltem az ismertetőt, de a lényeg, hogy minden egyes harc után a robotot aktuálisan vezető pilóta MEGHAL, amiről ettől a bigyótól értesülnek szereplőink. Amikor először megláttam, gondolkodtam, hogy folyassam-e egyáltalán, mert ez a karakter GÁZ, ráadásul a legnagyobb faszfej az egész sorozatban, és kurvára irritál. De az openingje nagyon tetszik, és ha 6 epizódot le tudtam nyomni egymás után, akkor csak nem lehet olyan rossz, így ezt is nézzük, aztán majd lesz belőle valami. Vagy nem. A mangája állítólag szintén jó, de a történet más, majd Pesten leszedem azt is, itt már nincs hely a gépen.

Volt még School Rumble OVA, ami jó, de majd akkor írok csak róla, ha mindkét része meglesz. Azán itt van ez a Gurren Lagann is, amitől már előre félek, mert szintén mecha, meg Gainax, de annyira mondják, hogy jó… szal kíváncsi vagyok, bár ennél hülyébb címmel már rég nem találkoztam. Egyébként meg elegem van már a gondolkodtatós CUCCokból, tényleg jók, de így halmazatban már kicsit uncsi. Valami igazán DURVA shounenre vágyom, de nem ám ilyen Blícs meg Natúró, hanem hegy méretű harci aurák, rohadt kemény ultimate technikák, baszotterős fighterek, meg ami kell. Ha valaki tud esetleg ilyenről, akkor legyen szíves mielőbb tudatni velem, mert a végén még Yu Yu Hakusho-ra kell fanyalodnom, aminek az első 40 része finoman szólva nem erről szól.

Itt hívnám fel név nélkül kommentelő kedves olvasóim figyelmét, hogy legalább valami nicket hagyjanak már. Meg fel kéne pörgetni valamivel az olvasottsági mutatókat, így lehet írok valami Naruto- vagy Blícs-fikázást, hátha a gyökerek ráharapnak. Nincs is annál viccesebb, mint 14 éves elborult fanboyok kurvaanyázását olvasgatni oldalszámra (vagy fangirlökét, ha yaoi-oltásról van szó). XD A szavazás hamarosan lekerül, mert már van statgép.

Olvasgattam a Wordpress-es anime blogokat, néhányat linkelnék is, elsősorban femaleanon blogját, mert bár nem igazán értettem soha, hogy mi a jó az epizódblogolásban, de az ő stílusa valahogy megtetszett, aztán BenyoBoy oldalát, valamint Siklara agyrémeit, mert őt már régebb óta olvasom, meg az egyetlen arc, akit ismerek még a korai AnimeAddicts-os időkből. Végül Zaizen Jotaro blogja, akinek bejegyzésein nemkicsit nevettem XD.

Nincs itt semmi más? Ya de, az egyik oldalon találtam egy linket, ami a legelbaszottabb fansubokat mutatja be, de a két kedvencemet ide is beteszem:



Hey?! What’s wrong?! Mi lenne bazmeg, az égvilágon semmi azon kívül, hogy lenyilaztak a gecibe. 

Ezen meg nagyot nevettem. NIGGER. Több kommentárt nem igényel.



Végül ajánlom mindenki figyelmébe ezt, ami az Usteamen manapság a legnormálisabb thread.

Edit: visszaolvasva olyan semmilyen lett ez a post, de néha én is elfáradok. Egyébként kurvára nem volt kedvem ma blogolni, de ha már begépeltem, közzéteszem.

iPic related: iNana


2008. augusztus 7., csütörtök

Az Élet Értelme

(12:00) Szabó Peti: olvastam már pár blogot és az eddigiek közül a tiéd a legjobb
(…)
(12:28) Surci: najóvan, nézek valami animét
(12:28) Surci: te meg olvassá blogot
(12:29) Surci: lehet majd beleteszlek
(12:29) Surci: veheted megtiszteltetésnek is

Eme beszélgetés tegnap hangzott el emesenen, és mielőtt a fenti jóember örülni kezdene, nem puszta felebaráti szeretetből postolom őt a blogba, hanem mert az alábbi chatlogok szükségesek a cím mélyebb megértéséhez. Az egész itt kezdődött:

(11:13) Surci: yaigen akartam is kérdezni
(11:14) Surci: még mindig buzi játékokkal játszol?
(11:22) Szabó Peti: már nem sokkal
(11:22) Szabó Peti: itt-ott még jön vmi új, azt megnézem, de nem sokat
(11:23) Surci: látom fejlődsz
(11:23) Surci: nem is kell játszani, az szar
(11:24) Surci: nézzél inkább ANIMÉKET BAZMEG XD
(11:24) Surci: ANIME IS SUPERIOR
(11:24) Szabó Peti: néztem, mert nyitott ember vagyok
(11:24) Szabó Peti: érdekelt, mi ez a dolog
(11:24) Szabó Peti: anime...Peti nézz animét
(11:24) Szabó Peti: mert az jó
(11:24) Szabó Peti: nézd, most is alexander andersonos gallérom van, király nem?
(11:24) Szabó Peti: az meg ki?
(11:25) Szabó Peti: nem ismered alexander anderson atyát a hellsingből?????
(11:25) Szabó Peti: milyen barlanglakó vagy te?
(11:25) Szabó Peti: a legjobb arc
(11:25) Szabó Peti: van egy jelenet a negyedik epizódban, amikor megküzd a világ legveszélyesebb vámpírjával fuuu öcsém
(11:25) Szabó Peti: na az nem semmi
(11:25) Szabó Peti: na most erre én:
(11:26) Szabó Peti: ok, megnézem, az a címe, hogy Hellsing? két L-el írják ugye? ok, letöltöm
(11:26) Szabó Peti: de te....
(11:26) Szabó Peti: Játék az csak WoW lehet és láttam mit művelt a barátommal, azóta is ott kockul egész nap, és kincset keres night elf hunterével aki már lassan 79-es szintű és megölte Arthast is az egyik raiden
(11:27) Szabó Peti: és tudod mit én is utálom a wowot
(11:27) Szabó Peti: mert egy rakás gané, 10 millió kocka játssza nap mint nap
(11:27) Szabó Peti: és elbasszák az életüket
(11:27) Szabó Peti: és még fizetnek is érte a hülyék
(11:27) Szabó Peti: mind seggfejek
(11:27) Szabó Peti: a Blizzard meg gonosz
(11:27) Szabó Peti: én alig játszom már
(11:28) Szabó Peti: de én rászoktam anno az animéra, mert érdekelt, milyen az, te viszont nem vagy hajlandó egy nem-WoW játékra rászokni
(11:28) Szabó Peti: ez a különbség köztünk
(11:28) Szabó Peti: nem vagy nyitott eléggé
(11:28) Surci: ROTFLOL BAZMEG
(11:28) Surci: KACAGTAM
(11:28) Surci: nem is kicsit

Hogy mi köze ennek az egészhez? Az égvilágon semmi, azon kívül, hogy később komolyabb hangnembe váltott a beszélgetés, és ekkor merült fel a címben szereplő gondolat is:

(11:54) Szabó Peti: akkor mi lényeges?
(11:55) Szabó Peti: nekem pl a szerelem, hogy legyen
(11:55) Szabó Peti: anélkül érzem magamat bénának
(11:55) Szabó Peti: erre is pár hete jöttem rá
(11:55) Szabó Peti: a többi dolog az eltörpül
(11:56) Szabó Peti: tulajdonképpen amióta suliba jártam életemben, mindig szerelmes voltam vkibe
(11:56) Szabó Peti: már ált isk elsőben is egyszer írtam szerelmeslevelet
(11:56) Szabó Peti: mondjuk érdekesen sikerült, de érted
(11:56) Szabó Peti: de neked mi?
(11:57) Surci: AZ ÉN ÉLETEM ÉRTELME A WAFFEN-SS
(11:57) Szabó Peti: az a vicces, hogy az ilyen kommentjeid folyománya az, hogy ha küldesz nekem egy fájlt, a windows megjelöli, hogy veszélyes forrásból származik és törli azonnal :D:D
(11:57) Surci: R!

ENNYI. Lassan fel kellene már nézni Pestre, kicsit hiányoznak az ottaniak, főleg Barzol, akit a legutóbbi Con óta nem láttam, aztán a suliból néhány arc, nameg persze Joci, aki egy zseniális karakter XD. Hallottam még pár érdekes hírt, pl. a Hercegnő állítólag ki akar békülni velem, mert nagyon megviselte a „szakításunk” anno. Erre azért kíváncsi vagyok, biztos vicces lesz, vagy legalábbis „érdekes”, mindegy, remélem nem lesz igazam, de valahogy sose tudok tévedni. Ya a fenti hölgyeményt felvették az ELTE jogra is, amin „kissé” csodálkoztam, lévén tavaly ilyenkor még ott akarta hagyni a japán szakot, annyira nem ment neki a suli – míg én a csoportunkból az egyik legjobb voltam, erre most már nemcsak az angolt hagytam ott, de japánból se állok valami húdefényesen…

Hát igen, nem volt teljesen irreveláns, amit pár posttal előbb írtam, ti. hogy megkomolyodom. Nekem is felvételizni kéne már Külkerre, mert így sose leszek milliomos. Sőt, lehet menni kéne jogra, ami nem vicc, régen nagy álmom volt, hogy jogász lehessek, jártam is már oda 1 félévet, de azt is otthagytam a picsába, mert rájöttem, hogy kurvára nem érdekel, amit ott tanítanak. Nade ha elvégezném, mi lenne belőlem? Japán szakos ügyvéd? Ügyvéd szakos japán? Hát még ha a külker is összejönne… Na az lenne csak az igazán durva! Basszameg most jöttem rá, hogy mi akarok lenni: JAPÁN SZAKOS ÜGYVÉD-VEZÉRIGAZGATÓ! Onnantól már dől a lé…

Végezetül a fenti komának üzenem, hogy ne aggódjon, mert kizárt dolog, hogy ezt a blogot bárki is olvassa azok közül, akik szemében jelen vendégszereplése miatt kompromittálódhatna.

Ennyi.

iPic kurvára unrelated, de azért van, hogy legyen, meg őt egyébként is szeretjük: iRikku.


2008. augusztus 5., kedd

Waffen-SS Evangelion és más DURVÁK

Lássuk a tegnap beígért CUCCokat. Először néhány crossover, főként Evangelion & Azumanga témakörben: MariMite Eva, majd Haruhi, amit még most se szeretünk, de ezen meg ezen nagyot nevettem.

Külön bekezdésbe teszem az Azumangás CUCCokat, egyrészt mert megérdemli, másrészt mert elég sok van belőle, így például ez a három képből álló fanart, ami elég humoros szvsz annak, aki mindkét aniemet ismeri. Aztán GTAzu, amit sose csíptem igazán, de ezesetben kivételt teszek XD, majd AzuBane Renmei, AzuChihiro, és a végére egy elég DURVA, mert baszki elég nehezen hittem el, hogy ilyen létezik. Erről ugrik be, hogy egy kedves ismerősöm az Azumangát látatlanban kislányosnak meg „gejlnek” titulálta, nyilván azért, mert még nem találkozott ezzel. Remélem most azonnal zsákruhába öltözik és hamut szór a fejére, mert ennél DURVÁBB nehezen lehet valami. Egyébként ez a manga tényleg létezik, ha sikerül fellelnem valahol teljes terjedelmében, azonnal postolni fogom.

A továbbiak közül figyelmet érdemel még két Helsing-adaptáció, úgy mint HellRumble és Hellmetal Alchemist, valamint ez a PWAA-DN-grafika is.

Nade vissza az Evához, melyhez találtam néhány érdekes CUCCot a fentieken kívül is, így pl. mi történt volna, ha Ayanamit küldik a 05-ös széria ellen. Itt megtekinthető Asuka és Shinji beszélgetése nem sokkal a világvége után, ezen pedig hőseink mint Szellemirtók láthatóak, (Asuka persze hozza a formáját XD) majd két jópofa kép, ez mint Eva Wild West, míg itt EVA-GOS – pár évvel korábban, valamint alternatív NERV-logo. Shinjinek meg legyen egy jó napja, úgyis akkora balfasz.

Mit ad Isten, állandó rovatunkat (Dritte Reich anime-manga) is Eva-related CUCCal kell kezdenem, ugyanis találtam egy elképesztően DURVA NGE-fanartot, melyen kedvenceink Hitlerjugend- és Waffen-SS-egyenruhákban pózolnak – de haladjunk szép sorban. A címlapon Kaworu Hitlerjugend-szakaszvezetőként látható, háttérben Asukával és Ayanamival. Az első oldalon Asuka a tőle megszokott vitalitással gyönyörű egyenruhájában egy tökéletesen kivitelezett karlendítést mutat be, alatta Kensuke a népet ébreszti rá felsőbbrendűségének tudatára. A következőn Hikari kissé már visszafogottabb, de elszántságát nem vonjuk kétségbe. Figyelmet érdemel még a Touji dobján található hibátlan SS-rúna is. Ayanami sem hazudtolja meg önmagát, csendesen, de annál nagyobb elszántsággal száll harcba az árja faj végső győzelméért. A kép alján Fuyutsuki professzor, mint Reichsführer-SS vezeti a harcot, míg GENDO-n nem látok rangjelzést, csak sapkát és orvosi köpenyt (doktor Mengele ROTFLOL?!). Ezen ismét Kaworu, aki nem szarozhatott sokat, hiszen igen hamar előléptették, bár a rangját nem tudom kivenni, de egy Waffen-SS vezérőrnagyot minimum kinézek belőle is. Shinjire először azt hittem, azért ilyen szomorú, mert ő az egyedüli zsidó a társulatból, de szerencsére hamar összeszedte magát és csatlakozott a világméretű küzdelemhez az elnyomó paraziták ellen. A képen látható még Misato SS-alezredesi uniformisban, valamint Kaji SS-őrnagyként. Basszameg először nem is akartam hinni a szememnek, de szerencsére mégis létezik mindez, sőt, nyomtatásban is megjelent. KELL. MOST. Az ilyenek miatt imádom az Internetet. Nade még nem is a képek a LEGDURVÁBBAK, hanem a szövegek, amiket nyomatnak benne, ilyenek, mint pl .”BAKA Shinji, mikor ébredsz már rá, hogy veszélyben országunk felsőbbrendűsége?!”. Szal lehet, hogy a napokban lefordítom és magyarul is közkinccsé teszem ezt a kis csodát R.

Ezek után már csak apró adalék a maradék 3 grafika, itt a Fate/stay-ből a német csajszi – mit is írtam a multkor a hülye nevekről? – aki ezen a képen kissé bedurvul, és amit nem linkelek, de teljes valójában közzéteszek, mert díszére válik a blognak:



Ne feledjétek gyerekek: "Ein Volk, ein Reich, ein Führer(in)!"

Mi maradt még: cosplayből 2 kép: ezen az egyedüli figyelemreméltó karakter a bal sarokban látható SSJ3 Goku, aki úgy látszik, nem igazán van tisztában a cosplay fogalmával. Mutassunk neki egyet, hátha tanul belőle: EZ AZ IGAZI COSPLAY. Aztán Excel vs. Haruko, valamint egy meglehetősen durva képregényrészlet, ahol Mr. Spock 1 ütésből a padlóra küldi ROZSOMÁKOT (aki ilyen névvel szuperhős bazmeg…). Végül EVA 05 Revolution, és egy figyelemreméltó kép ZSENIÁLIS TEKNŐSRŐL XD.

iPic related, egy ilyen post után csakis NGE lehet, ezen belül is a kedvenc karakterem: iAsuka No.2.

2008. augusztus 4., hétfő

Cím: Harmincötödik bejegyzés

Basszameg miért kell minden postnak külön címet adni? Ha semmiről nem szól az egész fos, akkor minek nevezzem el?! De máshogy nem küldi el a blogmotor… vagy én voltam béna megint… namindegy, a post címe HARMINCÖTÖDIK BEJEGYZÉS, ugyanis a mai napig ennyi iromány található ebben a kiváló Alkonyatblogban.

Mivel későn kezdtem el a mai blogot és nem nagyon van kedvem linkelgetni, lássuk, mi történt a héten. Illetve nevezzünk ki pár hétköznapi hülyeséget „említésre méltó esemény”-nek, hogy azt hihessétek, történt is valami, nem csak a lóbaszás ment egész idő alatt. Naszóval először a szombati „buli”-ról annyit, hogy Maki megint hozta a szokott formáját, 10-re volt megbeszélve a találkozó a Völgyben, erre leér fél 12-re, húsz perccel azelőtt, hogy indulnunk kellett volna. Grat. Aztán úgy látszik, belebotlott Vas Dzsí-be is. Hogy ezt honnan veszem? Onnan, hogy ma reggel Skype-on Kakarotto engem baszott le MEGINT, hogy hol a faszba volt Maki, hogy megint másnap 10-re mászott haza totál készen. Ya, és hogy ezután ő már nem engedi sehova ROTFLOL. Idézek pár „érdekes” megnyilvánulást eme magasröptű eszmecseréből:

[7:53:06] Surci: mit kellett volna csinálnia, hogy annyira hiányzott otthonról?
[7:53:37] Kakarotto: akárhányszor elmegy hétvégén mindg ez van! Elég volt!!!
[7:54:05] Surci: 24 éves már
[7:55:35] Surci: meg találkozni akart a barátaival is
[7:56:27] Kakarotto: miért nem találkozik nappal??
[7:56:40] Kakarotto: éjszaka dögöljön!
[8:08:07] Kakarotto: belecsaljátok mindig abba a rohadt korhelykedésbe!
[8:08:45] Kakarotto: ott buli van, utána meg nekem itt a káosz!
[8:08:52] Kakarotto: vasgabival is a faszkivan má!!!
[8:09:28] Surci: Egy: mi az, hogy belecsaljátok? a borosüveg ráugrott a szájára, és hiába küzdött a pia ellen, az csak úgy magától beleömlött?! ha nem akarna jönni, nem jönne meg nem inna. Kettő: elég nagy már asszem, hogy belássa, meddig bírja, meg hogy utána hogy akarja intézni a dolgait
[8:09:41] Surci: a barátunk, ha megyünk bulizni, jó hogy szólunk neki
[8:16:19] Kakarotto: nem beszámítható ha hazajön!!!
[8:16:37] Surci: de mi volt? szarrá volt menve?
[8:17:14] Kakarotto: még kérdezed? egy részeggel mit lehet kommunikálni szerinted?
[8:17:41] Surci: mondani lehet neki, hogy takarodjon dögleni
[8:18:21] Kakarotto: persze vasárnap reggel azt kell csinálni, igaz-e???
[8:18:37] Surci: miért? mentetek volna a templomba?
[8:20:10] Kakarotto: tehát szerinted részegen kell itthon lenni, ha nem megyünk sehova???
[8:40:46] Surci: egyébként egy nagy R! ez a beszélgetés, mert mint mondottam, 24 éves felnőtteknek megmondani hogy mit csináljanak, hát... egy kissé érdekes
[8:40:54] Surci: finoman fogalmaztam

Erről ennyit, Makit nem védem, mert a reggelig-kóválygás szerintem is oltári baromság… Nem is akartam közzétenni ezt az egészet, de azt mondjuk enyhén szólva nem kedvelem, ha én kapok olyasmik miatt, amihez semmi közöm, szal a fenti log marad.

Volt még Forma 1 is, ami jó volt – legalábbis Gabcsi barátom szerint. Én az ilyesmit sose néztem semmibe, és erre lehet mondani, hogy hülye vagyok, szerintem viszont azok a hülyék, akik képesek 8 órán keresztül a 40 fokban aszalódni a napon csak azért, hogy lássák, ahogy MÁSOK hogy mennek az autóikkal. Meg 20 K-t kifizetni a parkolóhelyre (gratula, Guszti).

Egyébként egy nagy szar ez a mostani nyár, jóformán semmit nem csinálok, nem is nagyon lehet, lévén nincs melóm (Oh, Felnémet, te világváros!), se pénzem. Na ez egy hülye történet, 80 ruppóm figyel a pesti lakásban, mert aszittem 1-2 hétre jövök haza, arra meg elég lesz 10 rongy. Erre még most is itt rohadok. VasGabrovtól kértem kölcsön 10.000-et, de abból se sok van már. Meg rohadtdrága minden, és csak egyre rosszabb lesz. Már be is jelentették az újabb gázáremeléseket, ami nagyon jó lesz nekünk, különösen Pesten, ahová még vegyeskazánt se lehet szerezni, mint itthonra, lévén panelház. Jöttek is a nagy dumák, hogy ZOMFG a gáz ára át fogja lépni a 150 Ft/köbméter-es LÉLEKTANI határt, aztán jönnek majd az éhség(vagy tüzelő)lázadások, és vége a gonosz Gyurcsok-rezsimnek. Aha, ez volt a benzinnel is, amikor 300Ft/liter felé ment a benzinár, hú, átléptük a LÉLEKTANI határt, most jön ám a parasztgyalázat meg az akasztás… Azóta is arra várunk. Mivel a magyar társadalomnak nincs lelke, így lélektani határa sincs.

De elég is mára ennyi politika, jövő heti kilátások: Bedécs-buli (ha lesz pénzünk), Laura-buli (ha lesz egyáltalán) meg esti sörözés kinn a parkban. Yuteszembe ha lenne fényképezőm, jó képeket tudnék postolni ide a felnémeti naplementékről, nagyon szépek tudnak lenni. Elit hely ez, na XD.

Animét mostanság nem nagyon néztem, 1-2 rész Nanát csak, de az jó, kivéve Takumit, akit testületileg utálunk. School Rumble Sangakki OVA meg azóta sincs, pedig lehetne már… És ha már anime: lehet, hogy éretlennek vagy gyökérnek fognak titulálni (az is vagyok, szal nem sértődöm meg XD), de mindenképpen postolnom kell ezt, ami a DDR Project 4 LÉNYEGE. Külön felhívnám a figyelmet a 2:05–nél kezdődő Cat’s Eye című részletre, valamint a 4:57-nél látható party-stadionra, amit szándékunkban áll megépíteni, amint megnyertük a lottóötöst. Ehhez mondjuk lottót kéne venni, szal nem most lesz, de biztosak lehettek benne, hogy hamarosan el fog készülni R. A DDR PROJECT 1-4-et mindenki nézze, mert nagyon nagy.

Mára végeztem, legközelebb lesznek DURVÁK is. iPic unrelated: iKenshin, mert csak.


2008. július 30., szerda

Dragon Ball Z – Mégis lesz élőszereplős mozifilm?

Úgy tűnik, a DBZ Live Action movie Alex barátomat is megihlette, alább az ő szakdolgozatát olvashatjátok.

Évek óta keringenek hírek az Interneten a várva várt Dragon Ball Z élőszereplős film kapcsán, ám ezidáig a legtöbb kacsának bizonyult. Azonban 2008. július 28. án a japán filmipar vezető stúdiója, a Fake Entertainment hivatalos bejelentést tett, miszerint elkészítik a mozit, amelynek premierjét 2010-re tűzték ki, és már el is kezdték a szereplőválogatást. Kiszivárgott néhány kép a lehetséges karakterekről.

A történet kulcsfigurájának, Son Gokunak szerepéért több tehetséges színész is ringbe szállt. A három legesélyesebb közül az első a nyeszlett, mamuszos Günter Goku, második helyezett az útszéli cigány aszfaltmunkás tróger Goku, ám mind közül a valószínű befutó a dagadt szefós Cartman Goku, aki a képen a film másik főszerepéért, azaz Vegita karakteréért vetélkedő plüssfarkú legójelmezes csizmás ribanccal látható. Ám Vegita figurájának megformálása megfeszített munkát igényel a színészek részéről, így a másik három  jelentkező is lehetséges befutóként tartható számon. Elsőként említem a szimplán szemüveges dagadt Vegitát, majd az emós pszichopata L Vegitát, mögötte a Benzinkutas Bulmával. Ám nálam, és valószínűleg még sok embernél is a bajszos Vegita szerepre jelentkező úriember a favorit.

Ejtsünk néhány szót a mellékszereplőkről is, ugyanis itt látható a Buu-t alakító rettenet egy Abu-mellényes tokás faszfej személyében. Ifjú Sátán szerepe még kétesélyes: vagy a szivacskarú, pizsamás dzsin játssza majd, vagy a karcos hasú, kókadt szarvú, melegítős nigger. Az elmaradhatatlan Zsinyőforsz katonái pedig itt láthatóak. Egy személyes vonatkozás, Mr. Satan szerepére nagy reményekkel indul Guszti barátunk, de biztos befutónak tekinthető a metrós csöves is.

Végül egy csoportkép a sztárokról: balról jobbra látható a kemoterápiás Goku, a pléhdoboz Sátán, majd Maki apja (Kakarotto) Mr. Sátán szerepében. Egy dagadt Bulma melegfelvonulásos parókában, egy Harry Potter-Goku, aztán a cigány nő a Szaffiból, egy albínó nem-tudom-micsoda, egy transzfesztita mókusfejű SSJ4 Goku, egy Madam Bulma, látható még két darab drogos Trunks, egy Jacko, vagy inkább Scissorhand Goku, és az egészet megkoronázza egy pizzafutár Saiyaman.

Két exkluzív kép is birtokunkba került. A film hivatalos posztere, és egy rendkívül látványos  harcjelenet, jól szemléltetve a fejlett 21. századi filmes technológiát.

A stúdió továbbá bejelentette, hogy 2011-re alternatív Sailor Moon mozit terveznek, ezenfelül kihozzák a Nigger szamuráj legújabb kalandjainak élőszereplős adaptációját is.

2008. július 22., kedd

Jézus manga és egyéb DURVA CUCCOK

Tegnap már nem volt kedvem újabb postot gépelni, így múlt heti online tevékenységem gyümölcseit ma kapjátok meg.

Először a klasszikusok: némi DBZ, azazhogy majdnem, van benne egy kis Pokémon is: SSJ3 Pikachu, Supermant mindenesetre elintézné. Viszont Brolly elképsztő harci erejéhez képest ő is túrórudi: BROLLY a MAXIMUM. Aztán Evangelion „mi lett volna, ha…”: a következő képsorokon megtekinthetitek, mi történt volna, ha Shinji történetesen nem egy szánalmas balfasz, hanem IGAZI FÉRFI. Ezen meg nevettem. A 159-es sorszámú jelentkezőt pedig megkérnénk, hogy írjon normálisan.

Azumanga nélkül nem lenne blog, a mai darab is elég ütősre sikeredett. Ez szintén érdekes, és ehhez kapcsolódik a VILÁG LEGJOBB BATMAN FANARTJA, mely az egész szuperhős-kultuszt igen lényegretörően két képkockában foglalja össze. Ya, szuperhősök – itt látható a világ legtrógerebb főgonosza.

Klasszikusokról jut eszembe: mindenképp figyelmet érdemel eme meglehetősen DURVA Hupikék Törpikék-grafika, azaz milyen, amikor Törperős komolyan gondolja. Nem baj, a fő, hogy a háborúnak vége.

És vége a szarakodásnak is, mert a következőkben nem kisebb alkotásról lesz szó, mint a világ legnagyobb bestsellerének nemkicsit DURVA manga kiadásáról:



Igen, jól látjátok, jelen CUCC protagonistája nem más, mint maga a Nagyfőnök fia, aki a könyvkiadók, Hollywood és a nézők/olvasók lelke után immár Japánt is meghódította. Ezidáig sajnos csak pár képet láttam e remekműből, de azok magukért beszélnek: itt legalább annyira meggyőződhetünk főszereplőnk elhivatottságáról, mint meghökkentő bátorságáról és testi erejéről, míg a következőben hatalmas spirituális energiáira kapunk rálátást – hiába, Jézus nem cicózik, még a körülötte állókat is sikerült meglepnie. De most komolyan, mi folyhat már ebben? Elképzelem, ahogy Kajafás főpap a Dragon Ball-ból ismert technikák egyikével, mondjuk egy Masenko-val támad a Názáretire, aki Janemba különleges dimenzóugrásával tér ki a támadás elől, majd jöhet a counterstrike, egy Final Flash képében… Ez nem is teljesen lehetetlen, figyelembe véve az alcímet: "Has he come to save the world... OR DESTROY IT?" Mindegy, amint sikerül beszereznem és abszolválnom ezt a csodát, haladéktalanul írok egy blogpostot róla. Vagy egy doktori disszertációt. Ez a téma minimum érdemel ennyit, a főhős dettó, elvégre őse KIHALT a bűneinkért. A fenti CUCChoz találtam egy érdekes adalékot a Wiki-oldalán, mely még inkább felcsigázta képzeletemet, és megerősített azon elhatározásomban, hogy ezt LÁTNOM KELL: „Manga Messiah depicts sinister, swarthy rabbis scheming with the devils and Jews laughing at and taunting Jesus as Christ is nailed to the cross. There are no "good" Jews depicted in the comic”. Határozottan érdekes.

Még mindig képregény, ezt is mostanában találtam, de már nyilatkozni sem merek látatlanban, mert basszátokmeg nem tudom, lehet-e még ennél is lejjebb. NÓTENKSZ KÉPREGÉNY GECI!!! Na ebben mi a fasz mehet? NTX vs. TÖKJÓ HOTEL? TermoErik vs. Zetsubou Billy? MUST SEE!!! De hogy ne csak rosszakat írjak a magyar képregényszcénáról, ajánlom mindenki figyelmébe ezt a több mint zseniális művet. Már a címe is megkapó: „Bürokraták”, ahol egy Kovács nevű hivatalnok menti meg Budapestet és a világot. A CUCCot olvasva arra a következtetésre jutottam, hogy ez a Kovács elvtárs igencsak DURVA arc. Related: ezt a játékot sürgősen le fogom szedni.

Mégvalami: Aoi csatira dobta be valaki ezt a képet a fangirl-típusokról, megalkotója mindenképp dicséretet érdemel éleslátásáért.

Jaigen animukat is nézegettem mostanság. Slayers Revolution király, hozza az elvárt színvonalat, Megumi és Masami Suzuki rulz, de az egész nagyon a toppon van, remélem, hamarosan kijön az OST. School Rumble 3 OVA is van már, elvileg 2 napja, de semmi torrentet nem találtam még, rawot sem. Egyébként Nanát nézek, az is nagyon jó, a zenéit már eddig is imádtam. A Dennou Coil-t meg mindenki nézze, MOST AZONNAL.

iPic related - Phoenix Wright Ace Attorney, ami kurvajó (már amennyit ismerek belőle):