2008. július 30., szerda

Dragon Ball Z – Mégis lesz élőszereplős mozifilm?

Úgy tűnik, a DBZ Live Action movie Alex barátomat is megihlette, alább az ő szakdolgozatát olvashatjátok.

Évek óta keringenek hírek az Interneten a várva várt Dragon Ball Z élőszereplős film kapcsán, ám ezidáig a legtöbb kacsának bizonyult. Azonban 2008. július 28. án a japán filmipar vezető stúdiója, a Fake Entertainment hivatalos bejelentést tett, miszerint elkészítik a mozit, amelynek premierjét 2010-re tűzték ki, és már el is kezdték a szereplőválogatást. Kiszivárgott néhány kép a lehetséges karakterekről.

A történet kulcsfigurájának, Son Gokunak szerepéért több tehetséges színész is ringbe szállt. A három legesélyesebb közül az első a nyeszlett, mamuszos Günter Goku, második helyezett az útszéli cigány aszfaltmunkás tróger Goku, ám mind közül a valószínű befutó a dagadt szefós Cartman Goku, aki a képen a film másik főszerepéért, azaz Vegita karakteréért vetélkedő plüssfarkú legójelmezes csizmás ribanccal látható. Ám Vegita figurájának megformálása megfeszített munkát igényel a színészek részéről, így a másik három  jelentkező is lehetséges befutóként tartható számon. Elsőként említem a szimplán szemüveges dagadt Vegitát, majd az emós pszichopata L Vegitát, mögötte a Benzinkutas Bulmával. Ám nálam, és valószínűleg még sok embernél is a bajszos Vegita szerepre jelentkező úriember a favorit.

Ejtsünk néhány szót a mellékszereplőkről is, ugyanis itt látható a Buu-t alakító rettenet egy Abu-mellényes tokás faszfej személyében. Ifjú Sátán szerepe még kétesélyes: vagy a szivacskarú, pizsamás dzsin játssza majd, vagy a karcos hasú, kókadt szarvú, melegítős nigger. Az elmaradhatatlan Zsinyőforsz katonái pedig itt láthatóak. Egy személyes vonatkozás, Mr. Satan szerepére nagy reményekkel indul Guszti barátunk, de biztos befutónak tekinthető a metrós csöves is.

Végül egy csoportkép a sztárokról: balról jobbra látható a kemoterápiás Goku, a pléhdoboz Sátán, majd Maki apja (Kakarotto) Mr. Sátán szerepében. Egy dagadt Bulma melegfelvonulásos parókában, egy Harry Potter-Goku, aztán a cigány nő a Szaffiból, egy albínó nem-tudom-micsoda, egy transzfesztita mókusfejű SSJ4 Goku, egy Madam Bulma, látható még két darab drogos Trunks, egy Jacko, vagy inkább Scissorhand Goku, és az egészet megkoronázza egy pizzafutár Saiyaman.

Két exkluzív kép is birtokunkba került. A film hivatalos posztere, és egy rendkívül látványos  harcjelenet, jól szemléltetve a fejlett 21. századi filmes technológiát.

A stúdió továbbá bejelentette, hogy 2011-re alternatív Sailor Moon mozit terveznek, ezenfelül kihozzák a Nigger szamuráj legújabb kalandjainak élőszereplős adaptációját is.

2008. július 22., kedd

Jézus manga és egyéb DURVA CUCCOK

Tegnap már nem volt kedvem újabb postot gépelni, így múlt heti online tevékenységem gyümölcseit ma kapjátok meg.

Először a klasszikusok: némi DBZ, azazhogy majdnem, van benne egy kis Pokémon is: SSJ3 Pikachu, Supermant mindenesetre elintézné. Viszont Brolly elképsztő harci erejéhez képest ő is túrórudi: BROLLY a MAXIMUM. Aztán Evangelion „mi lett volna, ha…”: a következő képsorokon megtekinthetitek, mi történt volna, ha Shinji történetesen nem egy szánalmas balfasz, hanem IGAZI FÉRFI. Ezen meg nevettem. A 159-es sorszámú jelentkezőt pedig megkérnénk, hogy írjon normálisan.

Azumanga nélkül nem lenne blog, a mai darab is elég ütősre sikeredett. Ez szintén érdekes, és ehhez kapcsolódik a VILÁG LEGJOBB BATMAN FANARTJA, mely az egész szuperhős-kultuszt igen lényegretörően két képkockában foglalja össze. Ya, szuperhősök – itt látható a világ legtrógerebb főgonosza.

Klasszikusokról jut eszembe: mindenképp figyelmet érdemel eme meglehetősen DURVA Hupikék Törpikék-grafika, azaz milyen, amikor Törperős komolyan gondolja. Nem baj, a fő, hogy a háborúnak vége.

És vége a szarakodásnak is, mert a következőkben nem kisebb alkotásról lesz szó, mint a világ legnagyobb bestsellerének nemkicsit DURVA manga kiadásáról:



Igen, jól látjátok, jelen CUCC protagonistája nem más, mint maga a Nagyfőnök fia, aki a könyvkiadók, Hollywood és a nézők/olvasók lelke után immár Japánt is meghódította. Ezidáig sajnos csak pár képet láttam e remekműből, de azok magukért beszélnek: itt legalább annyira meggyőződhetünk főszereplőnk elhivatottságáról, mint meghökkentő bátorságáról és testi erejéről, míg a következőben hatalmas spirituális energiáira kapunk rálátást – hiába, Jézus nem cicózik, még a körülötte állókat is sikerült meglepnie. De most komolyan, mi folyhat már ebben? Elképzelem, ahogy Kajafás főpap a Dragon Ball-ból ismert technikák egyikével, mondjuk egy Masenko-val támad a Názáretire, aki Janemba különleges dimenzóugrásával tér ki a támadás elől, majd jöhet a counterstrike, egy Final Flash képében… Ez nem is teljesen lehetetlen, figyelembe véve az alcímet: "Has he come to save the world... OR DESTROY IT?" Mindegy, amint sikerül beszereznem és abszolválnom ezt a csodát, haladéktalanul írok egy blogpostot róla. Vagy egy doktori disszertációt. Ez a téma minimum érdemel ennyit, a főhős dettó, elvégre őse KIHALT a bűneinkért. A fenti CUCChoz találtam egy érdekes adalékot a Wiki-oldalán, mely még inkább felcsigázta képzeletemet, és megerősített azon elhatározásomban, hogy ezt LÁTNOM KELL: „Manga Messiah depicts sinister, swarthy rabbis scheming with the devils and Jews laughing at and taunting Jesus as Christ is nailed to the cross. There are no "good" Jews depicted in the comic”. Határozottan érdekes.

Még mindig képregény, ezt is mostanában találtam, de már nyilatkozni sem merek látatlanban, mert basszátokmeg nem tudom, lehet-e még ennél is lejjebb. NÓTENKSZ KÉPREGÉNY GECI!!! Na ebben mi a fasz mehet? NTX vs. TÖKJÓ HOTEL? TermoErik vs. Zetsubou Billy? MUST SEE!!! De hogy ne csak rosszakat írjak a magyar képregényszcénáról, ajánlom mindenki figyelmébe ezt a több mint zseniális művet. Már a címe is megkapó: „Bürokraták”, ahol egy Kovács nevű hivatalnok menti meg Budapestet és a világot. A CUCCot olvasva arra a következtetésre jutottam, hogy ez a Kovács elvtárs igencsak DURVA arc. Related: ezt a játékot sürgősen le fogom szedni.

Mégvalami: Aoi csatira dobta be valaki ezt a képet a fangirl-típusokról, megalkotója mindenképp dicséretet érdemel éleslátásáért.

Jaigen animukat is nézegettem mostanság. Slayers Revolution király, hozza az elvárt színvonalat, Megumi és Masami Suzuki rulz, de az egész nagyon a toppon van, remélem, hamarosan kijön az OST. School Rumble 3 OVA is van már, elvileg 2 napja, de semmi torrentet nem találtam még, rawot sem. Egyébként Nanát nézek, az is nagyon jó, a zenéit már eddig is imádtam. A Dennou Coil-t meg mindenki nézze, MOST AZONNAL.

iPic related - Phoenix Wright Ace Attorney, ami kurvajó (már amennyit ismerek belőle):

2008. július 20., vasárnap

A folyton késő csodálatos emberekről

Sokat gondolkodam, hogy postoljam-e ezt, de a tegnapi eset után közzéteszem.

Miért van az, hogy egyes emberek nem képesek felfogni, amit mások mondanak nekik? Vagy felfogják, csak szarnak az egészre? Itt most konkrétan két emberről lesz szó, akik ismerik őket, tudják, kikről beszélek, akik meg nem, azoknak meg VasMaki. Lehet, hogy Maki kolléga most be fog rágni, de ez már rohadt régóta idegesít, és nem  csak engem, de mindenkit.

Szal van ez a két jómunkásember, akik ismeretségünk 6 éve alatt még egyszer sem voltak képesek rendesen megérkezni oda és akkorra, ahová és amikorra találkozót beszéltünk meg. De egyetlenegyszer sem. A miérteket ne kérdezzétek, azok homályba vesznek, ugyanis ezen kérdésekre az érintettek sem tudnak adekvált választ adni.

Kezdjük Vas Dzsível, kettőjük közül ő a kevésbé súlyos, ugyanakkor rejtélyesebb eset. Akárhányszor megyünk valahová, általában este 8-9 között gyűlünk össze valamelyik általunk gyakran látogatott vendéglátóipari egységben. Este 6-7 óra magasságában Msn-en vagy telefonon keresztül minden érintett előre értesül a helyszínről, de Vasgabinak ez nem elég. Őt délután 4-5 óra között kell tájékoztatni, majd 7 óra felé még egyszer, lelkére kötve az időpontot, ám nála még az ilyen irreális túlbiztosítás is kevésnek bizonyul. Este 10 óra körül még mindig sehol, ekkor kezdődnek az ideges telefonok, hogy hol a faszba van már, mire a válasz: „Hát… már mindjárt indulok” BAZZEG. 11 óra körül befut egy hívás valamelyik utcai fülkéből, hogy már mingyá’ itt van, csak még beugrik a Főnixbe/Hársfába meginni valamit, de már mindjárt jön. AZTAROHADT kocsmában ülünk, ez meg képes bemenni egy másik kocsmába, nemhogy haladna idefelé… Fél tizenkettőre meg is érkezik, nekünk meg éjfélkor menni kell az utolsó buszhoz. Bravó. Kérdésünkre, hogy milyen halaszthatatlan tevékenységgel sikerült kitöltenie a telefonhívásunk és a megérkezése között eltelt cirka 6-7 órácskát, a következő eredményeket dobja ki a válaszgenerátor: „Hát, néztem a tévét”, „Fürödtem.”, vagy a legjobb: „Simogattam a macskát (!!!)”. BAZMEG 7 ÓRÁN KERESZTÜL?! És nem vicc, tényleg ezt csinálja, emlékezetes eset volt a 2002-es szilveszteri fürdőzés, amikor laza másfél órán keresztül fagyasztott bennünket a házuk kapujában, mivel a 2 nappal előtte (!!!) megbeszélt, utólag többször is fixált időpontban, amikor startra készen kellett volna várnia bennünket a kapuban, na EKKOR KEZDTE EL ENGEDNI A FÜRDŐVIZET. ÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!! Szerencsére a lakás alatt volt egy éjjel-nappali kisbolt, ahová 2 percenként az egész banda testületileg bevonult 1 db rágót venni, a megfagyást elkerülendő (rohadt hideg volt azon a télen). A boltos gyerek már azt hitte, nála akarunk szilveszterezni.

Maki esete annyival durvább, hogy nála a folyamatos késés-várakoztatás még értetlenséggel is párosul. Köreinkben közmondásos a telefonon keresztül történő kommunikációra való képtelensége. Ismerős számról hívjuk MOBILON, ami ugye kijelzi a hívó fél nevét, erre ilyen kérdésekkel nyit, mint pl. „Hát te meg ki vagy?”. Anyád. Aztán jön a kérdés: Mi lesz este? „Nem tudom”. Megyünk valahová? „Nem tudom”. Hány órától érsz rá? „Nem tudom”. 8 körül otthon leszel? „Nem tudom”. Miért, hol leszel meg mit csinálsz? „Nem tudom”. Már ezzel a nemtudomozással ki lehet kergetni a világból, különösen, hogy este 6 óra körül szoktam hívni. BAZMEG NEM TUDOD HOGY LESZ-E VALAMI PROGRAMOD 2 ÓRA MÚLVA?! Na jó, akkor megyünk hozzátok. „Jó, de ne csöngessetek fel, mert Kakarotto ideges”. Ilyenkor mondom/mondjuk neki: 8:00-kor ér hozzátok a busz, találkozunk nálad, addigra legyél kész, hogy NE KELLJEN VÁRNI. Érkezés előtt 10 perccel még meg is szoktam csörgetni a buszról, hogy mindjárt ott vagyok/vagyunk, mentsd el a játékot/kapcsold ki a gépet/ fürgyé/nefürgyé le, de készülj el, mire odaérünk. ERRE GECI A 15 PERCES KAPU ELŐTT DEKKOLÁS A MINIMUM, de volt már fél-háromnegyed óra is. Fasza. Kérdésünkre, miszerint „MI A FASZT CSINÁLTÁL EDDIG BAZMEG, DIREKT SZÓLTUNK HOGY NE KELLJEN VÁRNI!!!”, általában valami gyenge magyarázkodásfélét kapunk, meg azt, hogy „Ez van, nem tudok mit tenni…”.

De a legdurvább még mindig nem ez, hanem amikor magától, esetleg Vasgabival együtt kell teljesíteniük egy olyan küldetést, melynek lényege egy meghatározott időpontra X pontból Y pontba való eljutás. Eme probléma a felnémeti bulik alkalmával szokott felmerülni, lévén a delikvensek sehogyan sem képesek értelmezni, még kevésbé hibátlanul futtatni a „Gyertek ki este, olyan 8 óra felé, DE NE KÉSŐN!!!” című alkalmazást. Ebben a szokásos tökölődésen kívül nagy szerepet játszik Sztálin Gabrovnyik elvtárs finomra hangolt kocsmadetektora is, melynek köszönhetően a Lajosvárost Felnémettől elválasztó kb. 7 km-es út összes búfelejtőjét meglátogatják, és mire kiérnek, általában nem sok mindent lehet velük kezdeni. Hazafelé dettó ugyanez a helyzet, Kakarotto meg engem basztat, hogy hol van Maki, mert már másnap délután 3 óra, és még mindig semmi hír felőle (jobb esetben. Volt már, hogy a hatóság vitte az információt…). Arról meg jobb nem is beszélni, ha Maki egyedül jön Pestre…

Hogy honnan jutott eszembe mindez ilyen hirtelen? Csak annyi, hogy tegnap tartottuk Gaston szülinapját, ahová Makinak megint 11 órakor sikerült befutnia, Vas Dzsíről nem is szólva, vele már nem is találkoztam, állítólag éjfél után ért ki, és még onnan indultak a városba… Ezen meg lehet sértődni, de sajnos ezek a TÉNYEK. Változtassatok rajta, aztán nem írok ilyen postokat.

Ma még lehet hogy leszek, most elmegyek a tegnapi megmaradt sörökért.

iPic némiképp related, az elmúlt héten 2 hétben megtekintett animuk között szerepelt az alábbi alkotás is.

2008. július 7., hétfő

Utazás Japánba - majd egyszer

Pár hete a Mesterrel beszélgettem a Japánba való kijutásra/ott tanulásra szóló kilátásokról, ő pedig adott egy címet, egy régi osztálytársáét, aki most is kinn van, nyelviskolába jár, dolgozik, miegyéb. Írtam mailt, a srác válaszolt, én meg közzéteszem, hátha más is tud épülni belőle.

------------------

Szia!

Surci vagyok, a címedet XY adta meg, ő az én Mesterem. Kérdéseim a következők lennének: Hogyan lenne lehetséges Yamasás diáknak lenni?


Mindenekelőtt javaslom, hogy nézd meg a Yamasa honlapját, ha eddig még nem tetted volna meg, ott nagyon sok hasznos infót találsz. Esetedben az egyik legfontosabb azt hiszem jelen pillanatban a jelentkezési határidő!

Tehát: jómagam a Károli Egyetem japán szakos hallgatója vagyok, de elmeszeltek az alapvizsgán (a kanji írás nem ment, így Zoli kivágott...).

Hát igen, bár a kandzsi mint olyan, akárhol is tanulsz, ha nem írod, gyakorlod milliószor és még egyszer, akkor.... de ezt úgyis tudod:)

Szóval: mennyibe kerülne 1 év a Yamasa-suliban?

Nos, akkor dobjuk össze megközelítőleg:
Először is vannak rövid kurzusok (un. SILAC, azaz max. 3 hónap), ezek a drágábbak, de mivel nem ilyenre járok, a pontos árakat nem ismerem. A honlapon talán rajt vannak. És vannak a hosszabb kurzusok (un. AIJP, min. 3 hónap, max. 2 év, feltéve ha nem jutsz el előbb a legfelsőbb osztályba, ahonnan már nem tudsz tovább felfelé menni). Én is ilyenre járok.
Tehát: 1 szemeszter, azaz 3 hónap kb. 180,000 jen, azaz egy évre ennek a négyszerese, 720,000 jen + valamennyi egyéb költség jelentkezéskor + egészségbiztosítás stb, bő 800,000 jen. Ha egybe fizeted, van valamennyi kedvezmény. És ha szerencséd van, akkor utalásnál 1,5 lesz a jen árfolyam, nem pedig mondjuk 1,7. Nem tudom, mennyire követed a jen árfolym ingadozását, tanulságos. Javaslom a következő honlapot, e ezen belül keresd meg a jent.
Aztán a koli: legolcsóbban havi 38,000 jen, azaz egy évre 456,000 jen.
Ja, Japánig repjegy oda vissza kb. 250,000 forint
Megélhetés: hát, attól függ, mennyire élsz nagy lábon, de azért havi legalább 30,000 jen körül szerintem célszerű számolni (akkor még nem utaztál, de nem is éhezel:)). Egy évre: 360,000 jen.
Hát, minimálisan ennyi: 800,000 + 456,000 +360,000 jen + 250,000 forint, azaz mondjuk 1,6-os árfolyammal számolva: 2,835,600 forint. + az egyebek.....

Helyileg hol található?

Okazaki egy kisváros (380,000 lakos), nagyon hangulatos, én nagyon szeretem. Nagoya vonattal fél óra, oda-vissza 1200 jen.

Milyen követelmények vannak a a jelentkezésre (érettségi-nyelvvizsga kell-e, vagy semmi ilyesmi nem szükséges)?

Na igen, érettségi jó ha van:) Nyelvvizsga és egyebek nem kell. Viszont mivel sok a jelentkező, nem minden jelentkezést fogadnak el. Nekünk magyaroknak annyi szerencsénk van, hogy kevesen jelentkezünk (jelenleg összesen 3 magyar tanul itt, de sokszor csak 1 van), s mivel igyekeznek minél "nemzetközibb" csoportokat összehozni, elsősorban pl. tajvaniak ill azon népek között van több visszautasítás, ahonnan sok a jelentkező.

Mik ott a körülmények, miket fedezne a befizetett pénz? Nem vagyunk nagy igényűek, 2ágyas koliszoba + zacskósleves-kombó tökéletesen megfelel.

A körülmények elég jók, egyebekről ld. fentebb!

Lehet-e külföldiként arubaitot vállalni, és ha igen, milyet?

Amilyenhez szerencséd van:) Legálisan heti max. 20 órát dolgozhatsz. Ezt illik betartani. Másrészt ha már itt vagy, akkor azért vigyázni kell, nehogy a túl sok munka miatt épp tanulni ne tudjál.

1 év alatt meg lehet 1kyuu-s szinten tanulni a nyelvet?

Ez rajtad áll. Nem tudom, milyen szinten vagy most, de itt is vannak linkebb emberek és komolyabbak. Ugyanakkor míg otthon nagyon nyelvvizsgaorientált a japán nyelvoktatás, addig itt azon kívül rengetek olyan dolgot is tanulhatsz, ami a nyelvvizsgához nem kell, de én személy szerint többre értékelem. Mert valljuk be: ehet, hogy valakinek van 1 kjúja, de meg se tud szólalni.....

Egyenlőre ennyi, remélem válaszolsz, aztán még tennék majd fel pár kérdést, ha nem gond.

Nyugodtan kérdezz, akármit, bármivel kapcsolatban! Remélem, segíthettem!

Tisztelettel: Surci és Maki

Üdvözettel, és sok kitartást!

-------------------

Egy héttel későbbi levelünkre a válasz:

-------------------

Sziasztok!

Na nézzük, miben tudok még segíteni.....

1. Hát a 3 millán kicsit kiakadtunk, az elég sok pénz... Te úgy mentél ki, hogy már megvolt az összes pénzed rá? Vagy van esetleg valami más megoldás is?

Háááát, az a helyzet, hogy mieőtt kimentem, elég régóta, évek óta gyűjtögettem, így amikor mentem, akkor úgy számoltam, hogy ha összehúzzuk a nadrágszíjat, akkor egy év talán kijön. Más megoldás? hát pl. baito.

2. A Mesterem azt mondta, hogy fényképezőt kint érdemes venni, mert a pára a hazaiakat tönkreteszi, viszont laptopot érdemes itthon venni, aztán átalakítóval kinn is lehet használni. Igaz ez? Gondolom van net a koliban.

Nekem még bírja a hazai fényképezőm, nem lett semmi baja. Laptopot otthonról hoztam. Net van minden szobában. Adapter itt lehet hozzá venni, hogy az itteni 110 voltos hálózatról ill. az itteni aljzattal lehessen használni.

3. Mennyi cuccot érdemes magunkkal vinni? Ruha-ilyesmi? Meddig nem kell vámot fizetni?


Vám kérdésben nem vagyok otthon. Ruhát attól függ, hogy mennyire vagytok magasak + láb tekintetében. Ha magasak vagytok, akkor hosszúnadrág és cipő azért jó ha van, mert nehéz itt venni. Egyéb ruhát lehet, ha akartok. Én mondjuk nem vettem....

4. Végül az egyik legfontosabb kérdés: drága a sör és a cigi?


Sört nem tudom, mert nem szoktam inni, biztos van olcsóbb is. Cigi jelenleg egy doboz kb. 300 yen (nem tapasztalatból:)), de lehet, hogy drágul még. Szóval ha nem szívtok, lehet rajta spórolni

Ha van még vmi, szóljatok.

Üdv.: Robi

------------------

Szal ez a helyzet most. Asszem hamarosan linkelni fogom a japános blogokat, olvastam már párat, azokban is van egy csomó jó infó.

És mivel rábuzultam az iRelated képekre, most kaptok egy iGeisha-t.

2008. július 5., szombat

Random stuff #4

Végre egy értelmes nap akarom mondani este - a tegnapi. Excelék hazajöttek, aztán kiültünk a ház előtti parkba sörözni. Rájöttem, hogy az a szar az itthon döglésben, hogy nem lehet annyit inni meg bagózni, amennyit megszoktam Pesten… De legalább a pénzem megmarad, és az agyam sem rohad olyan intenzitással, mint szokott. Ma este is lesz valami, sztem meglátogatjuk az újonnan felfedezett vendéglátóipari egységet a Vár felett, hacsak valaki ki nem találja, hogy a völgybe menjünk…

De mivel ezen témák a kutyát nem érdeklik, lássuk az eheti termést:

Gondolom mindenki emléxik még erre – jelentem, tévedés történt, és egyáltalán nem elfeledett arc ő, mint eme kép is mutatja, sőt! Egy egész város felett uralkodik, méghozzá kb. 10 millió alattvalóval. Hamarosan újabb képeket fogok postolni állandó rovatunkba (Dritte Reich-related anime) is.

Következzen az évszázad leleplezése: megdönthetelen bizonyítékot találtam arra, hogy Hideaki Anno Neon Genesis Evangelion című műfajteremtő alkotása plagizáció. Méghozzá nem is akárhonnan lopta az ötletet, hanem egy másik örök klasszikustól. Hogy ez baromság lenne? Ugyan már, mindenki azonnal belátja tévedését, amint vet egy pillantást erre. Remélem, így már evidens. És ha már a feldolgozásoknál tartunk: sosem gondoltam volna, hogy Bruce Lee-t egy ilyen DURVA Pokémon-adaptációként látom viszont… Ez meg szintén related, ugyan nem Poké, hanem valami más fasztudjamilyen mon, esetleg JUGIJÓ, mindenesetre elég nagyot kacagtam rajta.

Szintén Evangelionhoz kapcsolódik ez meg ez. És persze az Azumangához, aminek új rovatot kéne nyitni, mert egyszerűen elképzelni sem tudom, milyen lenne az (anime)világ nélküle, annyira nagy az a CUCC. KIHAGYHATATLAN.

Időzzünk még egy kicsit a klasszikusoknál és a feldolgozásoknál, konkrétabban a DBZ Live Action movie Gokujánál, akinek megpillantása után iszonyatos, artikulátlan üvöltés hagyta el torkomat. Most nem azért, de ennyi erővel én is lehetnék Goku, Maki Goten, Gaston vagy Alex meg Vegita, ennyire mi is hasonlítunk rájuk… Nem akarom előre lehúzni a filmet, de nem várok sok jót tőle… Na jó, azért ennél többet. Aztán: Eva Live Action film – Állítólag nagyon készül, rekordköltségvetéssel, blahblahblah… Már vagy öt éve. Hát nem tudom, mi lesz abból is, mindenesetre a youtube-on rákerestem, és kidobott néhány érdekes dolgot. Mielőtt valaki okosnak kezdi képzelni magát: TUDOM, hogy FAKE, de azért nézzétek, mert fun. Mondjuk Frodó kicsit kifektetett.

Kevesen tudják, hogy anno alapító tagja voltam az AnimeAddicts oldalnak, sőt, keresztapja is, ugyanis a nevét én találtam ki (nem kamu, tessék csak megkérdezni FFnF-et). Aztán rögtön ezután kiszálltam a szerkesztőgárdából, mivel net híján nem tudtam végezni admin-i teendőimet. Azóta az egyik legnagyobb magyar animés oldallá nőtt, ennek örülök is, de még mindig van hová fejlődni. Itt van például eme hirdetmény, melynek kapcsán a szerkesztők elkövették azt a hibát, hogy sokszor a mennyiségre hajtanak a minőség helyett, és ennek ilyen… mulatságos (most visszafogtam magam) következményei vannak. Hajrá gyerekek, csak legyetek egy kicsit kritikusabbak, mert a fenti példa nem biztos, hogy öregbíteni fogja az oldal hírnevét.

Ezenkívül két dolog volna még: az ilyenek miatt fogom törölni magam a „közösségi portálokról” (meg egyébként sem nézem ezeket semmibe, akivel tartani akarom a kapcsolatot, azokkal tartom, akiket meg leszarok, azok hiába jelölgetnek be). Bazmeg embertelen, ami ezeken a szar kommersz oldalakon megy, ideértve a chat.hu-t, supergamez-t meg az összes többit. Ennyi gyökeret nem tudom, honnan sikerült összevadászni… FASZFEJEK.

Végül: ennek az igazságtartalma 100%.

A kuruc.info-t meg lelőtték, remélem, minél előbb visszajönnek.

Kaptok még iMinamimoto-t, mert laza, én meg megyek, kezdek magammal valamit.

2008. július 3., csütörtök

Pofátlanság a TV-ben & Alita manga

Igen tartalmas nap volt a mai, ugyanis a gép előtt rohadáson kívül nem igazán csináltam semmit – megint. Igazából kedvem sincs ehhez az egész nyáriszünet-szarsághoz, egyetem alatt legalább NÉHA ki kellett mozdulni az órák miatt, de ilyenkor… Már 1 hete a lábamat se tettem ki Felnémetről. Minek is? Pesten nincs meló, itthon nincs senki aki ráérne hétköznap, pénzem se nagyon van, kedvem meg még annyi se.

Ma (valami baleset folytán) láttam a híreket a tévében, nem kellett volna, eléggé felhúzott. Öltönyös elemző faszkalap aszongya: „Az élelmiszerár-robbanásra fel kell készülnie a lakosságnak, ugyanis a következő években a világpiacon az élelmiszerhiány miatt további áremelkedések várhatóak.” – és ezt így a kamerába. Baszki kéthetente beutazom az Eger-Budapest-távot, és semmi mást nem látok, mint elgazosodott, parlagon heverő szántóföldeket. De nekünk persze a spanyoloktól meg a faszomtudjakiktől kell importálnunk minden létező élelmiszert... Aha. Aztán: a mostani meggybotrány kapcsán nyilatkozik a másik baromarcú, civilben a "Gazdasági Versenyhivatal" nevezetű pénzmosoda vezetője. Szerinte "nincs bizonyíték arra, hogy a kereskedők monopóliumot szerveznének a felvásárlási árak letörésére." És nem szakad le az ég. Ya, biztos teljesen véletlenül vásárolja fel mindegyik 70-100 Ft-os kilonkénti áron, és adja el 6-800 FT-ért, 6-8-szoros(!) haszonnal.

Az egész fos uniós szabályozás úgy van megoldva, hogy az önellátást még csak véletlenül se tegye lehetővé. Régen a kommunizmusban mi láttuk el a fél Szovjetuniót meg keleti blokkot úgy, hogy itthon sosem volt hiány alapvető kajákból, erre most geci éhen döglünk. Nincs mese, tiplizni kell a rohadt Unióból, minden normális nép ezt teszi (tenné, ha a globalista-cionista hatalmi elit meg merné kérdezni őket, és nem rettegne a népszavazástól). A dolgok állása szerint már nem kell sokat várni a Birodalom és a jelenlegi rendszer bukására, a Lisszaboni Szerződés elutasítása mindenesetre jó jel.

De ez csak egy kicsiny kitérő volt, az igazi ok, amiért úgy éreztem, postba kell öntenem keserű tapasztalataimat, mindennél sokkalta lényegesebb. Ugyanis az egész napos lóbaszást jobbára mangaolvasással próbálom színesíteni, mostanában meg nosztalgikus hangulatban voltam, így elővettem néhány régi kedvencemet, többek között a Battle Angel Alita című, ma már  klasszikusnak számító seinen mangát. 9 kötet, rendes befejezés, ahogy kell, eddig rendben is lenne a dolog. NADE mivel a tisztelt alkotónak lassan 15 éve jóformán ez az egyetlen munkája, és hát a kölköknek is meg kell venni valamiből a tornacipőt, mit csinált? Úgy bizony, folytatást, méghozzá Last Order címmel. Ez önmagában még mindig nem lenne gond, hanem az igazi probléma ott kezdődik, ahol a következő kérdéssel kell fordulnom tisztelt Olvasóimhoz:

Megmondaná valaki, hogy mi a rák huncut fasza EZ?

Nos, a kérdés jó. Jó, de sajnos nem eléggé. Inkább azt kellene megkérdeznünk, hogy milyen jelei vannak annak, amikor a mangakát ihlet helyett a határidőnaplóval basszák tarkón, mert amikor először ötlött szemembe a fenti kép,  azt hittem, rosszul látok. Azonban elég sok DURVA CUCCal volt már dolgom ahhoz, hogy pár perc alatt sikerüljön visszanyernem önuralmamat, és objektív elemzésnek vessem alá eme rettenetet. Tanulságok tehát:

A történetvezetési koncepció teljes hiányáról árulkodik, ha az addigi normális szereplők helyett mindenféle elképesztően hülye kinézetű és viselkedésű karakterek kerülnek hirtelen be a történetbe. További jel, ha az addigi, viszonylag normális sztoriline-t egyre gyakrabban szakítják meg totál felesleges filler-epizódokkal. Ezenkívül jellemző az addig hiányzó mélyfilozófiai tartalmú, csak éppen a történethez nagyon nem kapcsolódó dumák előhozogatása, mert ugye azzal is telik a papír. Na itt tart MOST ez az szvsz igencsak jól indult folytatás. Mindenesetre a fenti CUCCot kizárólag miatta meg az ilyen jelenetek miatt olvasom tovább, de remélem, minél előbb befejezik már.

Szerény szakmai tapasztalataim azt mutatják, hogy egy manga csak igen ritka esetben jó akkor, ha a 12-15. kötete után még nem látni a végét. És ezért nem értem igazából, hogy amikor a rajzoló sem tud mit kezdeni a saját karaktereivel, akkor miért nem talál ki valami frappáns lezárást és kezd másik munkába? Elvégre befutott, a kreatív energiáit meg kiélhetné másban is, minek teszi tönkre az addig igen jól felépített történetet és szereplőket? Sajnos egyre több, anno igazán jól indult manga jut erre a sorsra, elég csak a Tenjou Tengére vagy a Tsubasa Reservoir Chronicle-re gondolni.

De ha már manga, van jó hírem is, főleg ha már legutóbb szó volt a School Rumble folytatásáról. Mit találtam ma a 4chanon? EZT. Persze ez nem jelent semmit, és mivel nem olvasom a mangát, addig is reménykedhetek, hátha Harima azzal jön össze, aki hozzá való (aztán persze nem -_-). Tenma-chant is szeretem, de ők ketten baromira nem illenek egymáshoz.

Most még olvasok egy kis I”s mangát, ti meg kaptok iMisát, mert az iNoir linkjét törölte valami idióta, de ha megint megtalálom,  postolni fogom újra.



Oyasumi

2008. július 1., kedd

2008 Summer Anime Preview

Mivel rég nem volt szó animéről (már 4 napja is megvan annak, hogy utoljára postoltam), ideje foglalkozni kicsit ezzel a témával is, méghozzá annak apropóján, hogy régebben ígértem egy bejegyzést a tavaszi szezonról, de valahogy kimaradt. Bár lassan teljesen mindegy, melyik szezonról van szó, az egyik szinte teljesen olyan, mint a másik… Előre is szólok, hogy flamebait lesz, mert mostanában erről a témáról szinte lehetetlen alkoholista román kocsisokat megszégyenítő káromkodás nélkül értekezni, és ez most NEM VICC.

Hogy miről is beszélek? Kb. 1 hónapja jelent meg a 2008 nyarán startoló animék listája, melynek megpillantása ehhez hasonló spontán reakciót váltott ki belőlem.

Szal ez a mostani animefelhozatal, gyerekek. Nem is tudom mit mondjak, egyszerűen retinaszaggatóan szar. A harminc-valahány új sorozatból/OVÁból összesen 5-6 tűnik nézhetőnek, ebből 3 azért, mert régebbi CUCCok folytatásai. Na jó, nem akarok itt drámázni, a School Rumble OVÁ-t várom az egészből a legjobban, mert ez már a 3. sorozat előjele, aminek nagyon örülök. Aztán a Someday’s Dreamers folytatása (Mahou Tsukai no Taisetsuna Koto – Natsu no Sora) is esélyes, mert az alapsorozat egy nagyon szép és hangulatos kis történet volt, valamint a Slayers Revolution, ahol állítólag már nem Lina lesz a főszereplő, de ha lesz olyan elborult, mint az eredeti 3 sorozat, akkor rossz már nem lehet, meg egyébként is: Megumi miatt alapból EPIC WIN. Ezenkívül a Blade of the Immortal-t már sokan ajánlották, valamint a Natsume Yuujin-Chou nevezetű CUCC lehet még érdemes a figyelemre, amit eddig láttam belőle, az meglehetősen bizalomgerjesztő. És végül a szezon talán legnagyobb dobásának ígérkező Detroit Metal City, amiről eddig nem nagyon hallottam, mígnem az Aoi-chaten felnyitották a szemem:

Surci: hát én csak a slayers revolutiont, a school rumble ovát, someday’s dreamers 2-t meg esetleg ezt a detroit metal cityt nézném a nyáriakból
Surci: utóbbit csak akkor ha DURVA
_Tenshi: én azt se tudom, mi megy most nyáron
_Tenshi: ja, Ikkitousen
Surci: na abba is belenéztem
Surci: 1 részt
Surci: fail
Rage`: naigen, mi is ez a detroit metal city?
qaTKany: egy kibaszott jo manga
dragon2: ovobacsibol lesz metal enekes XD
Rage`: okay, akkor belenezek
nls^: lol.
Surci: na akkor én is
nls^: gto-nál fordítva volt
Rage`: esetleg van valami korrelacio kozte es a cromartie kozott?
Surci: remélem hozni fog egy cromartie-színvonalat
Surci: XD
qaTKany: a foszereplo csavo alapban egy total luzer akit mindig semmibe vesznek
qaTKany: de amikor atvalt Krauserbe akkor iszonyat modon porba alaz mindenkit
Rage`: lol
qaTKany: a nokkel meg kulonosen kegyetlen
Surci: XD
Rage`: oh lawl
Rage`: back to the kitchen, bitchez?
qaTKany: meg azt a not is siman lebudoskurvazza akire hajtani szeretne
dragon2: XD
Surci: rotflol MUST SEE

És itt véget is ér a nagy felsorolás, mert amibe eddig belenéztem a fentebb említett, még nem is futó alkotásokon kívül, hát nehéz minősíteni. Mindenesetre megpróbálom, nehogy kedves olvasóim gyanútlanul beléjük fussanak.

Na először is lássuk az Ikkitousen – Great Guardians című, semmi máshoz nem hasonlítható kiválóságot: már az első sorozatnak is a fanservice volt az egyedüli erőssége, de gondoltam, hátha nem basszák el annyira a folytatást, mint anno a Tenjou Tenge animét. Hát elbaszták. Különben meg is érdemlem, mert tudhatnám már az Otome-Sifr óta, hogy ami elsőre egy rakás szar, abból később sem lesz dobostorta. A karakterdesign „eredetisége” csak dobott a dolgon, lévén a főszereplő csaj pont úgy néz ki, mintha Natsume Aya és Narusegawa Naru fúziója lenne. Ugorjunk.

Következő az Ultraviolet Code 044 című, szintén rendkívül eredeti alkotás. Aszongya van egy csajszi – napersze ki más, és ugyebár 18 év körüli, mindig ilyenekkel végeztetik el a piszkos munkát - akinek van egy kardja, meg mindenféle genetikai biszbasszal turbózták fel, hogy harcolhasson a (ZOMFG most kapaszkodjatok meg, mert ilyenről még sose hallottatok) vámpírsereg ellen. Természetesen a csaj mindig feketében van, sőt, az egész animét ez a szín dominálja olyannyira, hogy néha szó szerint semmit nem lehet látni a képernyőn. Gondolom ezzel akarták érzékeltetni, hogy ez egy húdekomoly és darkos sorozat, amit nagyon komolyan kell ám venni, főleg onnantól, amikor a közepén majd kiderül, hogy a csaj családját kicsinálták a gonosz vámpírok, sőt ő maga is az félig, ezért olyan legyőzhetetlenül Kiválasztott. Ya, az animáció valami mérhetetlen trágya. Na haladjunk.

KGNE OVA – Már az eredeti sorozat is nyögvenyelős volt, az Akane Maniax c. fejlövésre pedig nincs olyan összetett káromkodás, amivel híven ki tudnám fejezni véleményemet. És most itt a következő rókabőr, ill. annak az utolsó része, a subot nem is vártam meg. Első kérdésem: hogy lehet egy OVA ilyen igénytelen? A sorozatról jó sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy az art meg az animáció nem volt gyönyörű – és az egy 14 részes sorozat volt, ez meg egy 3 részes OVA, aminek minden része 3 hónapig készült… Meglepetés persze nincs, volt jó sok angst meg fanservice, repült ez is az Akane Maniax után.

Ezenkívül lesz még Agent Aika-klón (Birdy the Mighty Decode), háremanime (Sekirei), Otome Sifr-folytatás (BUMMAFEJBE), a szokásos homingercucc (Antique Bakery), nameg persze jó sok LOLI. A pedo-tengerből különösen a Strike Witches c. gyöngyszem emelkedik ki, legalább olyan magasan vezetve a mezőnyt, mint anno a Sky Girls nevezetű büntetőjogi kategória.

Véleményem a 2008-as nyári szezonról tehát lesújtó, és most finoman fogalmaztam. Esküszöm, én lennék a legboldogabb, ha tudnám, hogy valamennyit lehet javítani ezen az arányon, de sajnos (vagyis inkább SZERENCSÉRE) nem tudok minden 12 évét be nem töltött kiscsaj látványára gigaorgazmust átélni, így ez marad a 4chan-os gyökereknek.

„Nyugi Surci, ha nem tetszik, nem nézed, minek húzod fel magad ezen ennyire?” – Miért is? Hát lehet, hogy én láttam már túl sok animét, de azért az, hogy 30-40 CUCCból JÓ ESETBEN nézhető 4-5, hát… ez bizony 10 az 1-hez arány, ami azért nemkicsit jelzi az animeipar hanyatlását, a fandom állapotáról nem is beszélve. Mert nem egyszerűen arról van szó, hogy nekem nem jön be XY anime, de attól még másnak tetszhet, hanem hogy az új cuccok legnagyobb része – itt különösen a LOLI-related dolgokra gondolok – virágnyelven fogalmazva is NÉZHETETLENÜL SZAR. Ha visszakeresitek az elmúlt két-három évben megjelent animék listáját, valami ijesztő módon megugrott a LOLIfanservice-animék száma – a normális sorozatok kárára. De most komolyan, régebben azért nem 17 évesnek kinevezett 12 éves kiscsajok fürdőruhában előadott kalandjain élvezkedtünk. Tessék megtekinteni ezt a linket, 1999-es tavaszi lista (igen tudom, hogy pár CUCC, pl.: VGAi nem épp akkoriban jött ki) eléggé válogatás ugyan, de akkoris. A mainstream is más volt, nem egykaptafás LOLI az egész, sőt azt kell mondjam, 2004-ig még viszonylag tűrhető volt a mezőny, itt a 2004-es őszi lista, van benne mindenféle, LOLI is, de nem kizárólag az. Ezzel szemben vessünk egy pillantást a 2007-es őszi megjelenésekre – inkább nem is mondok semmit. A fanservice-ről meg annyit, hogy sosem voltam ellene, de hol vannak már azok az idők, amikor még Golden Boy-on meg Love Hinán nevettünk? Ugyan kérem, a 16 éves már túlkorosnak számít, de sebaj, van helyette DELICIOUS FLAT CHEST. BLARGH.

Másik: nem tudom, mi lehet az oka, talán az ötletekből fogytak ki a készítők, de mostanság a legunalmasabb közhelyeket is olyan elképesztő baromságokkal tudják kombinálni, hogy amikor egy-két anime alaptörténetét meglátom, hát leteszem a hajam a meglepetéstől. Szó szerint is lehet érteni, nem kevésszer fordult már elő, hogy egy-egy ilyen kreálmány megtekintése után hajnövesztőt kellett vásárolnom, mert a teljes fejszőrzetem a kezemben maradt. Lássunk egy példát: Kashimashi - átlag LOLI tömegcucc, sok fanszervíz, meg még yuri is. Szal a dolog úgy kezdődik, hogy a bénagyerek szerelmet vall az iskola hercegnőjének, az persze dobja – eddig semmi extra, NADE ezután a hegytetőbe, ahol az ominózus coming-out megtörtént, a semmiből hirtelen BELECSAPÓDIK EGY ROHADTNAGY UFO, ami kinyírja a srácot, de a földönkívüliek, akik így néznek ki, visszahozzák az életbe LÁNNYÁ VÁLTOZTATVA.

MIAGECIVAN???!!!

De most komolyan, hogy találnak ki ilyeneket? Az én fantáziám már így is sajnálatosan túlfejlett, de ilyen egy kéthetes LSD-Speed-Cannabis-Vilmoskörte-maraton után se jutna eszembe. Emellett felhívnám a stúdiók figyelmét, hogy ha már nem tudnak rendes nőket rajzolni a háremanimékbe, akkor legalább a bénagyerek „lányallergia” nevezetű, kurva szánalmas és milliárdszor elkoptatott kliséjétől kíméljenek meg. Ezenkívül kéretik hanyagolni az iszonyatosan hülye neveket is. Etekintetben nálam az Otome a csúcstartó, de a Code Geass szorosan a nyomában van olyanokkal, mint pl. Leloch és Nunnally Lamperouge, vagy egyik személyes kedvencem, a Shigetsutan Tsukihime főszereplője, Arcueid Brunestud (ejtsd: Arukueido Buryunsutaddo). Egyszerűen képtelen vagyok sikítva röhögés nélkül megállni, amikor egy nagyon komoly(nak szánt) jelenet közepén valaki benyögi ezeket a neveket. Ilyenkor mindig 5-10 percig áll az anime, mert ennyi idő kell, mire összekaparom magam az asztal alól.

Naennyi. Hamarosan várható a LOLI-jelenség okait hiteles tanulmányok felhasználásával, tudományos alapossággal vizsgáló tényfeltáró cikk is.

EDIT: Miközben a fenti postot gépeltem, az Aoi csatijára valaki bebaszta ezt. Mivel az előző listához hasonlóan ennek szemrevételezése is meglehetősen nagy sokkot okozott, most nem foglalkoznék vele, majd visszatérek rá szeptemberben.

És még egy „jó” hír: lesz HARUHI 2. évad. Meg harmadik is. Mint az alábbi ábra mutatja, Nevada-tant sem hagyta hidegen az információ. Örüljünk együtt.