2008. július 1., kedd

2008 Summer Anime Preview

Mivel rég nem volt szó animéről (már 4 napja is megvan annak, hogy utoljára postoltam), ideje foglalkozni kicsit ezzel a témával is, méghozzá annak apropóján, hogy régebben ígértem egy bejegyzést a tavaszi szezonról, de valahogy kimaradt. Bár lassan teljesen mindegy, melyik szezonról van szó, az egyik szinte teljesen olyan, mint a másik… Előre is szólok, hogy flamebait lesz, mert mostanában erről a témáról szinte lehetetlen alkoholista román kocsisokat megszégyenítő káromkodás nélkül értekezni, és ez most NEM VICC.

Hogy miről is beszélek? Kb. 1 hónapja jelent meg a 2008 nyarán startoló animék listája, melynek megpillantása ehhez hasonló spontán reakciót váltott ki belőlem.

Szal ez a mostani animefelhozatal, gyerekek. Nem is tudom mit mondjak, egyszerűen retinaszaggatóan szar. A harminc-valahány új sorozatból/OVÁból összesen 5-6 tűnik nézhetőnek, ebből 3 azért, mert régebbi CUCCok folytatásai. Na jó, nem akarok itt drámázni, a School Rumble OVÁ-t várom az egészből a legjobban, mert ez már a 3. sorozat előjele, aminek nagyon örülök. Aztán a Someday’s Dreamers folytatása (Mahou Tsukai no Taisetsuna Koto – Natsu no Sora) is esélyes, mert az alapsorozat egy nagyon szép és hangulatos kis történet volt, valamint a Slayers Revolution, ahol állítólag már nem Lina lesz a főszereplő, de ha lesz olyan elborult, mint az eredeti 3 sorozat, akkor rossz már nem lehet, meg egyébként is: Megumi miatt alapból EPIC WIN. Ezenkívül a Blade of the Immortal-t már sokan ajánlották, valamint a Natsume Yuujin-Chou nevezetű CUCC lehet még érdemes a figyelemre, amit eddig láttam belőle, az meglehetősen bizalomgerjesztő. És végül a szezon talán legnagyobb dobásának ígérkező Detroit Metal City, amiről eddig nem nagyon hallottam, mígnem az Aoi-chaten felnyitották a szemem:

Surci: hát én csak a slayers revolutiont, a school rumble ovát, someday’s dreamers 2-t meg esetleg ezt a detroit metal cityt nézném a nyáriakból
Surci: utóbbit csak akkor ha DURVA
_Tenshi: én azt se tudom, mi megy most nyáron
_Tenshi: ja, Ikkitousen
Surci: na abba is belenéztem
Surci: 1 részt
Surci: fail
Rage`: naigen, mi is ez a detroit metal city?
qaTKany: egy kibaszott jo manga
dragon2: ovobacsibol lesz metal enekes XD
Rage`: okay, akkor belenezek
nls^: lol.
Surci: na akkor én is
nls^: gto-nál fordítva volt
Rage`: esetleg van valami korrelacio kozte es a cromartie kozott?
Surci: remélem hozni fog egy cromartie-színvonalat
Surci: XD
qaTKany: a foszereplo csavo alapban egy total luzer akit mindig semmibe vesznek
qaTKany: de amikor atvalt Krauserbe akkor iszonyat modon porba alaz mindenkit
Rage`: lol
qaTKany: a nokkel meg kulonosen kegyetlen
Surci: XD
Rage`: oh lawl
Rage`: back to the kitchen, bitchez?
qaTKany: meg azt a not is siman lebudoskurvazza akire hajtani szeretne
dragon2: XD
Surci: rotflol MUST SEE

És itt véget is ér a nagy felsorolás, mert amibe eddig belenéztem a fentebb említett, még nem is futó alkotásokon kívül, hát nehéz minősíteni. Mindenesetre megpróbálom, nehogy kedves olvasóim gyanútlanul beléjük fussanak.

Na először is lássuk az Ikkitousen – Great Guardians című, semmi máshoz nem hasonlítható kiválóságot: már az első sorozatnak is a fanservice volt az egyedüli erőssége, de gondoltam, hátha nem basszák el annyira a folytatást, mint anno a Tenjou Tenge animét. Hát elbaszták. Különben meg is érdemlem, mert tudhatnám már az Otome-Sifr óta, hogy ami elsőre egy rakás szar, abból később sem lesz dobostorta. A karakterdesign „eredetisége” csak dobott a dolgon, lévén a főszereplő csaj pont úgy néz ki, mintha Natsume Aya és Narusegawa Naru fúziója lenne. Ugorjunk.

Következő az Ultraviolet Code 044 című, szintén rendkívül eredeti alkotás. Aszongya van egy csajszi – napersze ki más, és ugyebár 18 év körüli, mindig ilyenekkel végeztetik el a piszkos munkát - akinek van egy kardja, meg mindenféle genetikai biszbasszal turbózták fel, hogy harcolhasson a (ZOMFG most kapaszkodjatok meg, mert ilyenről még sose hallottatok) vámpírsereg ellen. Természetesen a csaj mindig feketében van, sőt, az egész animét ez a szín dominálja olyannyira, hogy néha szó szerint semmit nem lehet látni a képernyőn. Gondolom ezzel akarták érzékeltetni, hogy ez egy húdekomoly és darkos sorozat, amit nagyon komolyan kell ám venni, főleg onnantól, amikor a közepén majd kiderül, hogy a csaj családját kicsinálták a gonosz vámpírok, sőt ő maga is az félig, ezért olyan legyőzhetetlenül Kiválasztott. Ya, az animáció valami mérhetetlen trágya. Na haladjunk.

KGNE OVA – Már az eredeti sorozat is nyögvenyelős volt, az Akane Maniax c. fejlövésre pedig nincs olyan összetett káromkodás, amivel híven ki tudnám fejezni véleményemet. És most itt a következő rókabőr, ill. annak az utolsó része, a subot nem is vártam meg. Első kérdésem: hogy lehet egy OVA ilyen igénytelen? A sorozatról jó sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy az art meg az animáció nem volt gyönyörű – és az egy 14 részes sorozat volt, ez meg egy 3 részes OVA, aminek minden része 3 hónapig készült… Meglepetés persze nincs, volt jó sok angst meg fanservice, repült ez is az Akane Maniax után.

Ezenkívül lesz még Agent Aika-klón (Birdy the Mighty Decode), háremanime (Sekirei), Otome Sifr-folytatás (BUMMAFEJBE), a szokásos homingercucc (Antique Bakery), nameg persze jó sok LOLI. A pedo-tengerből különösen a Strike Witches c. gyöngyszem emelkedik ki, legalább olyan magasan vezetve a mezőnyt, mint anno a Sky Girls nevezetű büntetőjogi kategória.

Véleményem a 2008-as nyári szezonról tehát lesújtó, és most finoman fogalmaztam. Esküszöm, én lennék a legboldogabb, ha tudnám, hogy valamennyit lehet javítani ezen az arányon, de sajnos (vagyis inkább SZERENCSÉRE) nem tudok minden 12 évét be nem töltött kiscsaj látványára gigaorgazmust átélni, így ez marad a 4chan-os gyökereknek.

„Nyugi Surci, ha nem tetszik, nem nézed, minek húzod fel magad ezen ennyire?” – Miért is? Hát lehet, hogy én láttam már túl sok animét, de azért az, hogy 30-40 CUCCból JÓ ESETBEN nézhető 4-5, hát… ez bizony 10 az 1-hez arány, ami azért nemkicsit jelzi az animeipar hanyatlását, a fandom állapotáról nem is beszélve. Mert nem egyszerűen arról van szó, hogy nekem nem jön be XY anime, de attól még másnak tetszhet, hanem hogy az új cuccok legnagyobb része – itt különösen a LOLI-related dolgokra gondolok – virágnyelven fogalmazva is NÉZHETETLENÜL SZAR. Ha visszakeresitek az elmúlt két-három évben megjelent animék listáját, valami ijesztő módon megugrott a LOLIfanservice-animék száma – a normális sorozatok kárára. De most komolyan, régebben azért nem 17 évesnek kinevezett 12 éves kiscsajok fürdőruhában előadott kalandjain élvezkedtünk. Tessék megtekinteni ezt a linket, 1999-es tavaszi lista (igen tudom, hogy pár CUCC, pl.: VGAi nem épp akkoriban jött ki) eléggé válogatás ugyan, de akkoris. A mainstream is más volt, nem egykaptafás LOLI az egész, sőt azt kell mondjam, 2004-ig még viszonylag tűrhető volt a mezőny, itt a 2004-es őszi lista, van benne mindenféle, LOLI is, de nem kizárólag az. Ezzel szemben vessünk egy pillantást a 2007-es őszi megjelenésekre – inkább nem is mondok semmit. A fanservice-ről meg annyit, hogy sosem voltam ellene, de hol vannak már azok az idők, amikor még Golden Boy-on meg Love Hinán nevettünk? Ugyan kérem, a 16 éves már túlkorosnak számít, de sebaj, van helyette DELICIOUS FLAT CHEST. BLARGH.

Másik: nem tudom, mi lehet az oka, talán az ötletekből fogytak ki a készítők, de mostanság a legunalmasabb közhelyeket is olyan elképesztő baromságokkal tudják kombinálni, hogy amikor egy-két anime alaptörténetét meglátom, hát leteszem a hajam a meglepetéstől. Szó szerint is lehet érteni, nem kevésszer fordult már elő, hogy egy-egy ilyen kreálmány megtekintése után hajnövesztőt kellett vásárolnom, mert a teljes fejszőrzetem a kezemben maradt. Lássunk egy példát: Kashimashi - átlag LOLI tömegcucc, sok fanszervíz, meg még yuri is. Szal a dolog úgy kezdődik, hogy a bénagyerek szerelmet vall az iskola hercegnőjének, az persze dobja – eddig semmi extra, NADE ezután a hegytetőbe, ahol az ominózus coming-out megtörtént, a semmiből hirtelen BELECSAPÓDIK EGY ROHADTNAGY UFO, ami kinyírja a srácot, de a földönkívüliek, akik így néznek ki, visszahozzák az életbe LÁNNYÁ VÁLTOZTATVA.

MIAGECIVAN???!!!

De most komolyan, hogy találnak ki ilyeneket? Az én fantáziám már így is sajnálatosan túlfejlett, de ilyen egy kéthetes LSD-Speed-Cannabis-Vilmoskörte-maraton után se jutna eszembe. Emellett felhívnám a stúdiók figyelmét, hogy ha már nem tudnak rendes nőket rajzolni a háremanimékbe, akkor legalább a bénagyerek „lányallergia” nevezetű, kurva szánalmas és milliárdszor elkoptatott kliséjétől kíméljenek meg. Ezenkívül kéretik hanyagolni az iszonyatosan hülye neveket is. Etekintetben nálam az Otome a csúcstartó, de a Code Geass szorosan a nyomában van olyanokkal, mint pl. Leloch és Nunnally Lamperouge, vagy egyik személyes kedvencem, a Shigetsutan Tsukihime főszereplője, Arcueid Brunestud (ejtsd: Arukueido Buryunsutaddo). Egyszerűen képtelen vagyok sikítva röhögés nélkül megállni, amikor egy nagyon komoly(nak szánt) jelenet közepén valaki benyögi ezeket a neveket. Ilyenkor mindig 5-10 percig áll az anime, mert ennyi idő kell, mire összekaparom magam az asztal alól.

Naennyi. Hamarosan várható a LOLI-jelenség okait hiteles tanulmányok felhasználásával, tudományos alapossággal vizsgáló tényfeltáró cikk is.

EDIT: Miközben a fenti postot gépeltem, az Aoi csatijára valaki bebaszta ezt. Mivel az előző listához hasonlóan ennek szemrevételezése is meglehetősen nagy sokkot okozott, most nem foglalkoznék vele, majd visszatérek rá szeptemberben.

És még egy „jó” hír: lesz HARUHI 2. évad. Meg harmadik is. Mint az alábbi ábra mutatja, Nevada-tant sem hagyta hidegen az információ. Örüljünk együtt.

Nincsenek megjegyzések: