2008. augusztus 5., kedd

Waffen-SS Evangelion és más DURVÁK

Lássuk a tegnap beígért CUCCokat. Először néhány crossover, főként Evangelion & Azumanga témakörben: MariMite Eva, majd Haruhi, amit még most se szeretünk, de ezen meg ezen nagyot nevettem.

Külön bekezdésbe teszem az Azumangás CUCCokat, egyrészt mert megérdemli, másrészt mert elég sok van belőle, így például ez a három képből álló fanart, ami elég humoros szvsz annak, aki mindkét aniemet ismeri. Aztán GTAzu, amit sose csíptem igazán, de ezesetben kivételt teszek XD, majd AzuBane Renmei, AzuChihiro, és a végére egy elég DURVA, mert baszki elég nehezen hittem el, hogy ilyen létezik. Erről ugrik be, hogy egy kedves ismerősöm az Azumangát látatlanban kislányosnak meg „gejlnek” titulálta, nyilván azért, mert még nem találkozott ezzel. Remélem most azonnal zsákruhába öltözik és hamut szór a fejére, mert ennél DURVÁBB nehezen lehet valami. Egyébként ez a manga tényleg létezik, ha sikerül fellelnem valahol teljes terjedelmében, azonnal postolni fogom.

A továbbiak közül figyelmet érdemel még két Helsing-adaptáció, úgy mint HellRumble és Hellmetal Alchemist, valamint ez a PWAA-DN-grafika is.

Nade vissza az Evához, melyhez találtam néhány érdekes CUCCot a fentieken kívül is, így pl. mi történt volna, ha Ayanamit küldik a 05-ös széria ellen. Itt megtekinthető Asuka és Shinji beszélgetése nem sokkal a világvége után, ezen pedig hőseink mint Szellemirtók láthatóak, (Asuka persze hozza a formáját XD) majd két jópofa kép, ez mint Eva Wild West, míg itt EVA-GOS – pár évvel korábban, valamint alternatív NERV-logo. Shinjinek meg legyen egy jó napja, úgyis akkora balfasz.

Mit ad Isten, állandó rovatunkat (Dritte Reich anime-manga) is Eva-related CUCCal kell kezdenem, ugyanis találtam egy elképesztően DURVA NGE-fanartot, melyen kedvenceink Hitlerjugend- és Waffen-SS-egyenruhákban pózolnak – de haladjunk szép sorban. A címlapon Kaworu Hitlerjugend-szakaszvezetőként látható, háttérben Asukával és Ayanamival. Az első oldalon Asuka a tőle megszokott vitalitással gyönyörű egyenruhájában egy tökéletesen kivitelezett karlendítést mutat be, alatta Kensuke a népet ébreszti rá felsőbbrendűségének tudatára. A következőn Hikari kissé már visszafogottabb, de elszántságát nem vonjuk kétségbe. Figyelmet érdemel még a Touji dobján található hibátlan SS-rúna is. Ayanami sem hazudtolja meg önmagát, csendesen, de annál nagyobb elszántsággal száll harcba az árja faj végső győzelméért. A kép alján Fuyutsuki professzor, mint Reichsführer-SS vezeti a harcot, míg GENDO-n nem látok rangjelzést, csak sapkát és orvosi köpenyt (doktor Mengele ROTFLOL?!). Ezen ismét Kaworu, aki nem szarozhatott sokat, hiszen igen hamar előléptették, bár a rangját nem tudom kivenni, de egy Waffen-SS vezérőrnagyot minimum kinézek belőle is. Shinjire először azt hittem, azért ilyen szomorú, mert ő az egyedüli zsidó a társulatból, de szerencsére hamar összeszedte magát és csatlakozott a világméretű küzdelemhez az elnyomó paraziták ellen. A képen látható még Misato SS-alezredesi uniformisban, valamint Kaji SS-őrnagyként. Basszameg először nem is akartam hinni a szememnek, de szerencsére mégis létezik mindez, sőt, nyomtatásban is megjelent. KELL. MOST. Az ilyenek miatt imádom az Internetet. Nade még nem is a képek a LEGDURVÁBBAK, hanem a szövegek, amiket nyomatnak benne, ilyenek, mint pl .”BAKA Shinji, mikor ébredsz már rá, hogy veszélyben országunk felsőbbrendűsége?!”. Szal lehet, hogy a napokban lefordítom és magyarul is közkinccsé teszem ezt a kis csodát R.

Ezek után már csak apró adalék a maradék 3 grafika, itt a Fate/stay-ből a német csajszi – mit is írtam a multkor a hülye nevekről? – aki ezen a képen kissé bedurvul, és amit nem linkelek, de teljes valójában közzéteszek, mert díszére válik a blognak:



Ne feledjétek gyerekek: "Ein Volk, ein Reich, ein Führer(in)!"

Mi maradt még: cosplayből 2 kép: ezen az egyedüli figyelemreméltó karakter a bal sarokban látható SSJ3 Goku, aki úgy látszik, nem igazán van tisztában a cosplay fogalmával. Mutassunk neki egyet, hátha tanul belőle: EZ AZ IGAZI COSPLAY. Aztán Excel vs. Haruko, valamint egy meglehetősen durva képregényrészlet, ahol Mr. Spock 1 ütésből a padlóra küldi ROZSOMÁKOT (aki ilyen névvel szuperhős bazmeg…). Végül EVA 05 Revolution, és egy figyelemreméltó kép ZSENIÁLIS TEKNŐSRŐL XD.

iPic related, egy ilyen post után csakis NGE lehet, ezen belül is a kedvenc karakterem: iAsuka No.2.

Nincsenek megjegyzések: