2008. november 12., szerda

BÉKÁVÉ

Jó estét kívánok. Akarommondani SZEVASZTOK GECI. A héten beteg voltam, olyan szinten, hogy egyik éjjel már le is számoltam az életemmel, de szerencsére (?) megmaradtam nektek. Persze ha az ember épp nem döglődik, esetleg kivételesen nem a billentyűzetet vagy a faszát veri egész nap, akkor mást is csinál. Utazik például. Így tettem én is, ezért a mai blog témája a BUDAPESTI (CSŐDTÖMEG)KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT.

Nem is tudom hol kezdjem. Mondjuk az elején, mivel busszal járok. A menetrend nyilvánvalóan csak azért van a buszmegállóban, hogy legyen mihez elkésni. Az általam legtöbbször igénybe vett szolgáltatást a 173E jelű busz nyújtja, erre nem is panaszkodnék különösképpen, de ha már busz, és persze metró, elárulná valaki, hogy mi a fenéért kellett szövettel befedni az üléseket? Amit köztudottan csak mosással tisztítható. A tisztaság pedig köztudottan mindig a BKV egyik nagy erőssége volt, olyan tartóoszlop, melyre méltán lehet büszke eme nagynevű cég. De most komolyan, nem lett volna célszerűbb valami műanyagféleséggel bevonni azokat az üléseket, amit egyszerűen lehet egy sima törléssel is tisztítani? Bár annak is megvannak a árnyoldalai, nemtom emlékeztek-e még az ominózus fekete műbőr ülésekre… Igazából fogalmam sincs, miért ezeket rendszeresítették anno a Kék Villámokon... Meleg nyári napokon például kellemesen elfészkelődhetünk az előttünk ott helyet foglaló utastárs testnedveiben.

Amúgy én napjában kétszer biztos hogy hypoval fertőtleníteném az összes buszt, mertókocsit és villamost. Legfőbb probléma a már fenn emlegetett ülés, amire nem egyszer egy rohadt leprás csöves után ül le a gyanútlan utazó polgár. Mi a biztosíték rá, hogy nem szart be a rohadék?! Én meg, mivel fizetem az egyáltalán nem jutányos bérletárat, a szar szolgáltatás mellé nem akarok még bacilust is a seggembe. Nem beszélve a kapaszkodókról, amiket ezek a mocskok összefogdosnak, de szintén említhetném a személyi higiéniájukról híres cigvány származású utastársainkat is (ÉRVÉNYES UTAZÁSI IGAZOLVÁNY NÉLKÜL, természetesen).

És itt jön az, amin totál kiakadtam ma: nem tudom, figyelitek-e, milyen munkatársakat vesz fel újabban a BKV ellenőr és biztonsági ork-munkakörbe. Nem viccelek, de ilyen arcokat legutóbb a Benny Hill-show-ban láttam: dagadt cigány, lepusztult csöves, alkoholista vén kurva… és ez még a jobbik eset, mert vannak olyanok is, akikről rendkívül fejlett megfigyelőképességem révén könnyen megállapíthatom, hogy 2 nappal ezelőtt a helyi Senator kaszinóban, esetleg a Bank Dance Hall-ban funkcionáltak kidobóemberként. Ezek bunkóbbak is az átlagnál, mert míg a többi paraszt csak csendesen kornyadozik elegáns kék ruhájában és piros karszalagjával a mozgólépcső korlátja mellett, a fenti, fejenként legalább 100-120 kilogramm színtiszta izommal (ROTFLOL inkább HÁJ) büszkélkedő faszkabátok nem csak hogy le se szarják azt, amiért fizetik őket, de nagy hangon ordítoznak egymásnak, többnyire azt ecsetelve, hogy melyikük mennyire kemény. Na az ilyesmi azért basz fel irtózatosan, mert EGY: Ezek amúgy KÖZTISZTVISELŐK lennének vagy mi a picsa, mert a BKV ugye állami vállalat, amit mi, az ADÓFIZETŐ ÁLLAMPOLGÁROK tartunk fenn horribilis összegekkel (és nemcsak a bérlet árát értem ide, hanem a folytonos állami adósságkompenzációkat is), szal legalább próbáljanak már meg úgy tenni, mint aki meg is dolgozik a béréért. KETTŐ: ha ilyen kurva kemények, akkor jöjjenek már járőrözni meg ellenőrizni néha az éjszakai buszokra is, és pakolják le (vagy szét) az ott bűzlő bebaszott csöveseket, meg a kötözködő raptorokat. Érdekes, arrafelé még sosem láttam őket, pedig ott aztán LEHETNE KEMÉNYÍTENI GECI!

Oké, mára eléggé kiakadtam, majd jelentkezem még. NACSÁ.

iPic related: iNao, legszívesebben ilyesmivel kaparnám ki mindegyik rohadék szemét.

Update: Én nemtom mi van ezzel a Bloggerrel, de mostanság egyre többet szarakszik... A múltkor a linkeknél baszott be, most pedig nem tudom szerkeszteni a postokat.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

ez az GECÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ (rudi)

Névtelen írta...

Szeva!

Találtam még egy képregényt, ami ütős :D

Superman and Batman Vs Aliens and Predator Comic

a link:
http://www.warezvb.org/ebooks-tutorials/1603-superman-batman-vs-aliens-predator-comic.html

Surci írta...

Köszönöm, de a fenti CUCCot már megszereztem, csak még nem juott időm az abszolválására. Mindazonáltal első ránézésre igencsak DURVÁNAK tűnik.